Kuncz S. Erzsébet - Zuhanás

Újra lehet kezdeni 30 év házasság után? Mit éreznél, ha a férjed szennyesét válogatva a kezedbe akadna egy idegen ruhadarab, egy másik nő bugyija? Kuncz S. Erzsébet történetének hőse, Nóra, átélte a pillanatot, amikor rádöbbent, hogy nem ő az egyetlen nő párja életében. Összezuhant… akkor lett vége mindennek. Vagy éppen akkor kezdődött el? A boldognak tűnő házaspár felnevelt két gyereket, megéltek együtt vidám és nehezebb időszakokat, és várták, hogy végre jöjjenek a megérdemelt „unalmas évek”. A sors azonban máshogy hozta, és életüket már külön utakon járják. Nóra megtapasztalta azt, amitől minden feleség retteg: megannyi közösen eltöltött év után lecserélték egy fiatalabbra. Ahogy mások, ő sem hitte, hogy ez vele is megtörténhet: hogy megcsalják és elhagyják. A szörnyű felismerés után azonban megrázta magát, és bár idő kellett hozzá, de úgy döntött, nem rokkan bele, inkább túllép rajta. Megígérte magának, hogy boldog lesz! Kuncz S. Erzsébet története és Nóra elszántsága az újrakezdésre példaként szolgálhat bárkinek.


Először is kezdjük a borítóval: nagyon tetszik. Jó ez a rózsaszín/fehér/fekete kontraszt és az utalás a házasságtörésre a rúzsfolttal.

A történet is nagyon tetszett, Úgy érzem, van benne önéletrajzi ihletés jócskán, és nagyon szórakoztató és tanulságos volt. Nóra karakterének nagyon egyedi stílusa van, sokat nevettem a vicces elszólásain, ugyanakkor sokszor nagyon mély gondolatokat közvetített.

Az is tetszett, hogy végigkövethettük, hogyan alakul Nóra személyisége, és hogyan változik "elnyomott" nőből magabiztos nővé, aki nem szégyelli önmagát. Ez tetszett. Szerintem minden önbizalomhiányos nőnek el kellene olvasni ezt a könyvet, mert nagyon tanulságos.

Azt kicsit sajnáltam, hogy a könyv nyelvezete elég nyers még, nem annyira irodalmi, de tekintve, hogy elsőkönyves szerző, szerintem ez elnézhető. Illetve hogy nem igazán volt cselekménye a könyvnek, inkább filozofikus gondolatokat tartalmazott, de mivel az utolsó lapon úgy olvastam, hogy lesz folytatás, remélem, ez fog változni. :)

INFORMÁCIÓK
Kiadó: Álomgyár
Oldalszám: 192
Megjelenés éve: 2015

★★★★★★★★★☆ (9/10)

A bejegyzés az Álomgyár Kiadó jóvoltából jöhetett létre.

Related Posts:

  • George R. R. Martin - The Ice Dragon - A jégsárkány Létezik egy legendás lény, a jégsárkány, amelyről csak félve mernek suttogni az emberek. Szárnycsapása nyomán nem marad más, csak fagy és pusztulás. De van egy kislány, Adara, aki nem fél a jégsárkánytól, hiszen ő … Read More
  • Jasmine Warga: Szívem és egyéb fekete lyukak A történetben két tizenéves, Aysel Seran és Roman Franklin egy online oldalon találkozik, ahol öngyilkossághoz keresnek partnert maguknak (ilyen oldalak valóban léteznek). Azért van szükségük egymásra, hogy biztosak l… Read More
  • S. J. Watson - A másik én Végzetes vonzerő… online. Milyen mélyen ismerhetsz meg egy másik embert? Meddig mennél el azért, hogy kiderítsd az igazságot valakiről, akit szeretsz? Amikor Julia, a harmincas éveiben járó, látszólag átlagos életet él… Read More
  • Peter James - Szólít a halál (Roy Grace #11) Jamie Ball menyasszonya, Logan velőt rázó sikolyát hallja utoljára a telefonban. Aztán a készülék elnémul. A lány kocsijával épphogy csak befordult a lakóház alatt lévő parkolóba. Mégis mi történhetett? A rendőrség p… Read More
  • M. R. Carey - Kiéhezettek A történet a jövőben játszódik, az emberiség nagy része egy gyorsan terjedő fertőzés áldozatává vált. A fertőzést egy különleges gomba okozza, amely a szervezetbe jutva átveszi az irányítást a gazdatest idegrendszere fö… Read More

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése