John Green - Papírvárosok ~ Egy könyvfüggő vallomásai

Quentin Jacobsen egész életét azzal töltötte, hogy távolról csodálta a hihetetlenül kalandvágyó Margo Roth Spiegelmant. Így aztán, amikor a lány nindzsának öltözve kinyitja Quentin ablakát, bemászik rajta az életébe, és magával invitálja egy nagy fantáziával kitervelt bosszúhadjáratra, a fiú vele tart.

Egész éjszakás kalandjuk után új nap veszi kezdetét, s amikor Q megérkezik az iskolába, megtudja, hogy a mindig is enigmatikus Margo ezúttal valódi rejtéllyé lett. Hamarosan kiderül azonban, hogy vannak bizonyos nyomok, amelyek felderítése csak rá vár. Ezzel olyan csapongó kaland veszi kezdetét, amelynek során minél közelebb kerül, annál kevesebb tárul fel előtte a lányból, akiről azt hitte, jól ismeri.

A Printz-díjat elnyerő John Green azzal a ragyogó szellemességgel és izzó érzelmi őszinteséggel tér vissza, amely olvasók egy egész új generációját hozta lázba.

Végre, végre, végre!!

Már amióta olvastam a Csillagainkban a hibát, és végignéztem John Green eddig megjelent könyveit, azóta izgat, hogy vajon mi lehet az a rejtélyes Paper Towns, miért van a borítóján egy ilyen kis parafatáblára való izébizé (utánanéztem: térképtű. De nem törlöm ki az előző magyarázatot, mert nem akarok olyan fellengzős idiótának tűnni, aki büszke rá, hogy tudja, mi az a térképtű :D) és hogy lehet úgy hívni egy szereplőt, hogy Margo. Remélem egy Margo sem sértődik meg, de számomra ez a név olyan öreges és nem mellesleg a régi, utált osztályfőnökömre emlékeztet, szóval mindenképp érdekelt, hogy a nagy John Green, olyan nevek kitalálója, mint Alaska Young vagy éppen Colin Singleton, miért ad valakinek olyan nevet, hogy Margo. Na mindegy, ennyit erről. :D

Mielőtt úgy döntök, hogy elolvasok egy könyvet, először mindig megnézem az adott könyv molyos

profilját, amin kb. minden megtalálható: ki adta ki, mikor, hány oldalas, kemény- vagy puhatáblás, fülszöveg, idézetek, borítók, hányan olvasták. Egy szóval minden. És hát ott vannak az értékelések is, amiket nem szoktam előre elolvasni, de a csillagozás egyből szemet szúr, és láttam, hogy elég negatívan nyilatkoztak többek is erről a könyvről. Oké, mondom, na majd én pozitívan nyilatkozok! Hiszen nekem tetszett a Katherine a köbön is, ami állítólag Green leggyengébb regénye. És igen, a Papírvárosok is tetszett, sőt, mi több, I-MÁD-TAM.

Az elején nem értettem, miért övezi akkora rejtély és varázslat ezt az egyszerű földi halandót, Margo Roth Spiegelman-t, de ahogy egyre előrébb haladt a cselekmény, fokozatosan elámultam azokon a dolgokon, amiket tett, és azon, ahogyan gondolkodik az életről. Így rájöttem, hogy a Margo körüli túlmisztifikálás nem csak Quentin iránta érzett imádatából, hanem magából ebből az egyedi, megismételhetetlen lányból fakad.

A könyv két részre osztható: az előttére, és az utánára. Mindkettőről pár szóban:

Az általam folytatott tagolás első részének középpontjában egy óriási kaland, egy nagy szívatás-hadjárat, egy bosszúhadjárat áll, amelyet Margo tervezett el több ember ellen, és ebben segítségére lesz Quentin. A könyv ezen fele számomra izgalmasabb volt egy kicsit.
A második felében a főszerepet Quentin, és az ő barátai veszik át, ami szerintem fantasztikus volt, mert jó volt látni, mennyit hülyültek együtt és mennyire összekovácsolódtak. Ebben a részben kevesebb szerepet kapott Margo, ám én ezt nem bántam, mert a könyv végére amúgy is megutáltam szegényt rendesen. Egyébként ebben a részben hatalmas, izgalmas rejtélyek várnak. :)

A filmadaptáció és a szereplők

A magyar közönség egyszerre tudta meg, hogy megjelenik a könyv, és hogy filmadaptáció is készül belőle. Szerintem ez a valaha volt legjobb húzás, amit kiadó meglépett, hiszen a filmadaptáció hatására olvasók százai pakolták kívánságlistára a könyvet. Közöttük én is. Sajnos nagyon megvásárolható vagyok. :D

A filmben a női főszerepet Cara Develingne modell, a férfi főszerepet pedig Nat Wolff, a Csillagainkban a hibában Isaac-et megtestesítő színész fogja játszani.

Az első hivatalos trailer:

Szereplők

Margo Roth Spiegelman (Cara Delevingne)

Quentin Jacobsen (Nat Wolff)

Lacey Pemberston (Halston Sage)

Ben Starling (Austin Abrams)

Radar (Justice Smith)

Becca Arrington (Caitlin Carver)

Jase (Griffin Freeman)

Az első jelenetfotók a filmadaptációból

Kedvenc idézetek

"– Körülnézek, és kis szememmel látok valamit, amit nagyon szeretek.

– Ó, én már tudom is! – jelentkezik Radar. – A golyók íze.

– Nem.

– Akkor a péniszek íze? – próbálkozom én is.

– Nem, hülyegyerek – közli Ben.

– Hmmm – morfondíroz Radar. – Akkor talán a golyók szaga?

– A golyók tapintása? – tippelek.

– Hagyjátok már abba, seggfejek, semmi köze nemi szervekhez."

"Tudod, mi a te problémád, Quentin? Egyfolytában azt várod el az emberektől, hogy ne önmaguk legyenek. Mármint tudod… én például rühellhetném, hogy állandóan késel, és hogy Margo Roth Spiegelmanon kívül vajmi kevés dolog érdekel… hogy sosem kérdezed meg, hogy mennek a dolgok a barátnőmmel… de én leszarom, haver, mert te te vagy."

"– Szuper a bulim ugye? – nézett rám Cassie. – Ja – mondtam, mire ő: – Ez annyira tök más, mint a zenekari bulik, nem? – Erre csak ennyi telt tőlem: – Ja. – Így folytatta: – Ben tök béna, de azért nagyon kedvelem. – Mire én: – Ja. – Zavartalanul fecsegett tovább: – Plusz még annyira zöld a szeme. – Megint én jöttem: – Aha. – Aztán Cassie hozzátette: – Te mindenki szerint helyesebb vagy, de én Bent csípem. – Oké – mondtam. – Szuper buli, ugye? – kezdte újra, mire én is jöttem a bevált válasszal: – Ja. – Részeggel beszélgetni nagyjából olyan, mint társalgásba bonyolódni egy hihetetlenül feldobott, súlyosan agysérült háromévessel."

"Édes istenem! Én lehet egész Amerikában az egyetlen lányokkal alvásról álmodozó kamasz, aki mindössze aludni szeretne velük."

"– Ne izgulj – nyugtatott meg. – Fogalma sem lesz arról, mi volt az, amitől depilációsodott.

– Attól tartok, újra csak helytelenül használtál egy szót, de persze fogalmam sincs, hogy valójában mit jelent.

– Ezek szerint ismerek egy szót, amit te nem! – ujjongott Margo. – ÉN VAGYOK A SZÓKINCS KIRÁLYNŐJE! TRÓNFOSZTOTTALAK!"

"Eddigi életem során körülbelül ezerszer hallottam Radartól a „világ legnagyobb fekete Mikulás-gyűjteménye” kifejezést, és még mindig nem untam bele. Pedig ő egyáltalán nem viccelt. Még emlékszem az első alkalomra, amikor elmentem hozzájuk. Úgy tizenhárom éves lehettem. Tavasz volt, de náluk az ablakpárkányokon még mindig fekete Mikulások lógtak. Az ebédlőasztalon fekete Mikulást formázó gyertyák díszelegtek. Egy fekete Mikulást ábrázoló olajfestményt akasztottak a kandalló fölé – ez utóbbi párkányán fekete Mikulás-szobrocskák álltak. Volt egy fekete Mikulás alakú Pez-adagolójuk, amit Namíbiából hozattak. A kivilágítható fekete műanyag Mikulás, ami hálaadástól szilveszterig feszített büszkén zsebkendőnyi előkertjükben, az év fennmaradó részét a vendégfürdőszoba sarkában töltötte, ahol egyébként házilag készült a fekete Mikulás-mintás tapéta némi festék és egy Mikulás alakú szivacs segítségével.

[…]

– Ember, ezt muszáj lesz közölnöd vele – szögeztem le. – Csak annyit mondj: Angela, én tényleg szörnyen bírlak, de valamit tudnod kell. Amikor majd elmegyünk hozzánk, hogy összebújjunk, ezerkétszáz feka Miki kétezer-négyszáz szeme fog skubizni bennünket."

Kedvenc fanartok