Jenny Downham - Amíg élek

Fülszöveg: Előbb-utóbb mindenki meghal – mindannyian tudjuk.

A tizenhat éves Tessa, akinek csupán hónapjai vannak hátra, talán mindenki másnál is jobban tudja.

De van egy listája: felsorolta azt a tíz dolgot, amit még meg akar tenni, mielőtt meghal. Az első helyen a szex áll. Lehetőleg még ma.

De nem mindig könnyű elérni, amit az ember akar, és amit akar, nem mindig esik egybe azzal, amire szüksége van. És néha a legváratlanabb dolgok lesznek a legfontosabbak.

Felemelő, életigenlő és boldog – ez a rendkívüli regény azzal ünnepli az életet, hogy szembenéz azzal, milyen valójában a halál.

A regényből Now is Good címen angol film készült, amelynek főszerepét Dakota Fanning játssza.



Hű, szerintem ne olvassátok ezt a könyvet emberek között, ha nem akartak úgy járni, mint én, és az iskolában óra alatt sunyiban olvasás közben bőgni...:D

Na jó, vegyük komolyra a szót. Tudtam, hogy egy eléggé megrázó és komoly hangvételű, drámai regény lesz, kicsit hasonló a Csillagainkban a hibához. Ugyanúgy egy rákos beteg lány szemszögéből ismerhetjük meg azt, hogy ez a folyamat, a haldoklás, hogy játszódik le a beteg emberben, hogy mit gondol a családja reakcióról, hogy miként vélekedik élete utolsó tetteiről. De Tessa és Hazel története közt a sok hasonlóság mellett eltérések vannak, amelyek nem teszik egyik könyvet jobbá, vagy rosszabbá (bár én eléggé elfogult vagyok a Csillagainkban a hibával kapcsolatban. :$)

Tessa érdekes személyiség. Nem akarja, hogy sajnálják, és teljesen racionális elvárásai vannak az élettel kapcsolatban. Fáj neki, hogy nem élheti át, amit mindenki más, nem lehet híres, nem szülhet gyereket, nem mehet férjhez. Elutasítja a szülei közeledését, akihez pedig ő közeledne, a barátnője, Zoey sokszor ellöki magától. Egy listát készít mindarról, amit meg akar tenni, mielőtt meghal. Mint a fülszövegből kiderül, a szex a legfontosabb a listán. Kicsit sajnáltam, hogy ez túl hamar következett be, sokkal romantikusabb lett volna, ha Adammel történik, de hát az élet sem kiszámítható.

Zoeyt, Tessa barátnőjét sajnos nem sikerült megkedvelnem, sőt, talán gyűlöltem is. Oké, ő nagyon laza felfogású, próbálja Tessát nem betegként kezelni, próbál úgy tenni, mintha normális, tizenéves lányok lennének, de szerintem nem helyénvaló a saját problémáit előtérbe helyeznie, mikor a legjobb barátnője haldoklik.

Tessa utolsó napjait olvasva nagyon szomorú lettem, habár tudom, hogy ez egy könyv, mégis kihatott a hangulatomra. Az írónő egészen egyedien és hitelesen mutatta be Tessa haldoklását, azt a megtébolyulást, amit érezhetett, a gondolatokat, amik a nagy adag morfium miatt keringhettek a fejében. Nagyon jól át tudta adni.

Nekem legjobban az a rész tetszett, mikor Tessa listáján a hírnév következett, és Adam minden falra felfestette a nevét. A legromantikusabb, és legszebb gesztus, amit el tudok képzelni. Annyira szomorú, hogy ilyen kevés időt tölthettek együtt...

A könyvből film is készült Most jó címmel (egyébként pont ez a film adta az ötletet a blogom webcíméhez.. :)) 2012-ben az Alkonyat és a Világok harca színésznője, Dakota Fanning a főszereplésével. Szeretném a figyelmetekbe ajánlani a film betétdalát, Ellie Gouldingtól az I know you care-t, amit imádtam, és a videoklip tele van a film részleteivel. :)



«««««««««« (10/10)

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Kiadó: Ciceró
Kiadás éve: 2012
Eredeti cím: Before I die
Oldalszám: 332

A bejegyzés a Ciceró Kiadó jóvoltából jöhetett létre.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése