Sophie Mercer épp csak belenyugszik, hogy démonnak született, a Tanács máris elveszi tőle varázserejét. Sophie most védtelen, magányos, és ráadásul a prodigiumokra vadászó Brannick amazonok jóindulatára szorul. Sophie legalábbis ezt hiszi, amíg érdekes felfedezést nem tesz: a Brannickok tudják, hogy háború közeleg, és azt állítják, hogy egyedül ő képes meggátolni a világvégét. Ám ebben a varázserejétől megfosztott Sophie nem olyan biztos. Főhősünkre újabb pokoli kalandok várnak. Vajon vissza tudja szerezni a varázserejét, még mielőtt késő lenne?
Mivel elég sokat kellett várni rá, az elején borzasztóan szenvedtem vele, mert egyszerűen nem tudtam hova tenni a dolgokat és nem emlékeztem, mi történt az előző részben. De aztán úgy a 60. oldal körül teljes mértékben elkezdtek pörögni az események, és már minden okés volt. :)
Hű, hát... volt ebben a könyvben minden - izgalom, ármánykodás, romantika, ugly cry jelenetek bőven és sok-sok varázslás. Összességében nagyon-nagyon tetszett, de volt egy két dolog, ami szúrta a szemem. Az első két részen hangosan nevettem, annyira fantasztikusan humorosnak találtam az írónő stílusát - ennél a résznél nem annyira. Mivel majdnem két éve olvastam az előző kötetet, benne van a pakliban, hogy az én humorérzékem változott meg, de itt a poénokat vagy túl erőltetettnek éreztem, vagy pedig már a korábbi részekben elsütöttek ismétlésének.
A másik, ami nem annyira tetszett, az pedig az volt, hogy az egész kötet olyan... összecsapott volt. Jelentéktelen dolgokon problémáztak fejezeteken keresztül, a fontos problémák pedig egy soron belül meg is oldódtak, sok dolgot nem fejtettek ki, satöbbi.
Viszont ami tetszett, az a barátságok alakulása - főleg a Sophie, Cal, Archer, Jenna csapat összefogása tetszett.
Nagyon rossz érzés nem tíz csillagot adni erre a könyvre, mert összességében a trilógiát imádom és hatalmas kedvenc, de talán az első két rész túl magasra tette a lécet.
Kedvenc idézetek
Amikor megláttam, hogy apát is könnyek fojtogatják, pedig doktori fokozata van pókerarcból, majdnem elbőgtem magam.
Amikor a szánk összeért, örültem, hogy az ajtónak támasztottam a hátam, mert a térdem gyanúsan ki akart esni alólam.
A varázslással általában csak a baj van. Akkor klassz, amikor hajfestésre vagy repülésre használod, vagy arra, hogy éjszakává változtasd a nappalt. De a legtöbb esetben robbanással, könnyekkel vagy seggre eséssel végződik a semmi kellős közepén, és úgy érzed magad, mintha a hét törpe a fejedben bányászna aranyat. Csákánnyal.
Szereplők
★★★★★★★★★☆ (9/10)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése