Jodi Picoult: Törékeny

Egy törékeny kislány, egy összetört anyai szív Egy házaspár mindennél jobban szeretne kisbabát. Nagy nehézségek után végre meg is születik Willow, aki sajnos súlyos csonttörékenységgel jön a világra. Hat éves koráig hetvenöt csontja törik el, még egy tüsszentés is életveszélybe sodorhatja. A család békéjét óhatatlanul is felborítja az állandó riadókészültség: az édesanya előző házasságából származó lánya egyre veszélyesebb módon igyekszik felhívni magára a figyelmet, a korábban boldog életet élő pár összekap minden apróságon, és az anya által elindított kártérítési per alperese pedig éppen egyetlen és legjobb barátnője. A világhírű amerikai bestsellerszerző új regénye megmutatja, milyen könnyen elszakad a szeretetből és öncsalásból, kegyes hazugságokból és elhallgatásokból szőtt háló, és a zuhanás után rájövünk, milyen törékeny az életünk.

Nem is tudom elmondani, hogy mit jelent nekem ez a könyv. Egy kicsit nehezebb, szürkébb időszakomban olvastam, és teljesen el tudtam veszni benne. Azóta sorra egyik könyv sem felel meg az elvárásaimnak, annyira magasra tette a mércét Picoult ezzel a történettel. Évek óta porosodik a polcon, mindig féltem belekezdeni, de ez... ez valami csodálatos volt. És nem szégyellem, de végigbőgtem. Az elejétől a végéig. 

Nagyon szeretem Jodi könyveit, mindegyik valamilyen nehéz témát boncolgat és olyan kérdést tesz fel, amire egyik válasz sem mondható teljes mértékben helyesnek. Adott itt is a helyzet: egy anya küzdelméről olvashatunk, aki igyekszik a legjobbat megadni a gyermekének, de sajnos nem képes mindent megtenni. Sok sok etikai kérdést vet fel, amikre őszintén, nem tudom, mit válaszolnék, ha nekem kellene döntenem. És mindezt annyira szívfacsaróan tálalta, hogy tényleg... tényleg összetörte a szívemet.

Az egész családot nagyon megszerettem: ott volt Willow, a "szegény" kislány, aki kívülről fújja az érdekesnél érdekesebb tényeket. Amelia, aki úgy érzi, a testvére mellett csak másodhegedűs lehet, ezért lázad, ahogy csak tud. És a lányok anyukája, aki iszonyú erős szereplő. Mellettük a mellékszereplők is nagyon közel kerültek hozzám.

Tetszett, ahogy leírta a család mindennapi küzdelmeit, a sok fájdalmat és szenvedést, de a boldog perceket is. Ahogy szép lassan világított rá a tényekre, és tárta elénk, milyen komplex problémáról is van szó. A tárgyalási rész nagyon tetszett, érdekes volt különböző emberek reakcióját és mindenféle szemszöget megvizsgálni a problémáról. A végkifejlet... nos, az hihetetlen váratlan volt. Nagyon nem erre számítottam, iszonyatosan megdöbbentem. Megszoktam már Picoult-tól a groteszk happy endeket, fura is lett volna, ha tökéletes béke és boldogság lesz a végén, de ez!! Becsuktam a könyvet és csak bámultam magam elé. Hihetetlen.

Kedvenc idézetek

Manapság a Down-szindrómával diagnosztizált magzatok kilencven százalékát abortálják. Pedig több ezer Down-szindrómás ember él ezen a világon boldog és teljes életet. Mi lesz, ha a tudomány továbbfejlődik? El lehet majd vetetni egy magzatot szívbetegségre való hajlam miatt? Vagy esetleg azért, mert előreláthatólag nem lesz végig kitűnő az iskolában? Netán azért, mert nem ígérkezik modellalkatnak?

Hiába mondja mindenki, hogy olyannak szereti majd a gyerekét, amilyennek születik, ez azért mégsem igaz. Gyereke válogatja. Csak nem véletlen, hogy a szőke, kék szemű kisbabákat általában úgy viszik az örökbefogadó szülők, mint a cukrot, míg a színes bőrű vagy fogyatékos gyerekek évekig nevelőotthonban sínylődnek. Az elmélet és a gyakorlat bizony két különböző dolog.

Kinek van joga – van-e bárkinek? – eldönteni, mely fogyatékosság indokolja az abortuszt, és mivel lehet még életben maradni?

Mindig volt bennem némi fenntartást az olyan történetek hallatán, amikben a nőket villámcsapásként éri saját házasságuk felbomlása. Hát hogy nem vették észre hamarabb?, gondoltam. Lehetetlen, hogy semmi előjele ne legyen. Most már bevallhatom, az ember valóban hajlamos csak a közeli bozóttűzzel foglalkozni, miközben teljesen megfeledkezik a háta mögött forrongó pokolról.

Szereplők

★★★★★★★★★★ (10/10)