A Nyírd ki ezt a naplót videósorozatom olyan sikereket ért el, amikre gondolni sem mertem volna, mielőtt belekezdtem - azt hittem, megnézi 1-2 ember, aztán kész, nem voltak különösebb reményeim, inkább magam miatt kezdtem bele, azért, hogy ne csak egy kész rajzot lássak, ha évek múlva átlapozom a könyvet, hanem az alkotói folyamatot is. De aztán annyi kedves hozzászólást kaptam, amin rendesen meglepődtem. Ezek nagyon jól estek a lelkemnek, jó érzés volt tudni, hogy amikor már a sokadik estét töltöttem videózással és videó szerkesztéssel, és arra gondoltam: minek is csinálom én ezt?, akkor jöttek a kommentek és biztosítottak róla, hogy van miért, mert van, akit érdekel. És aztán, mint hogy általában semmi sem lehet csupa jó, megérkeztek a negatív és utálkozó, néha már egyenesen sértő kommentek. Számítottam is rájuk. Hogy néz ki a körmöd, rossz helyre írtad, itt nem ez a feladat, elrontottad, elrontottad, elrontottad. Ezeket próbálja az ember nem magára venni, de azért egy kicsit mégis magára veszi. Nos, abból adódóan, hogy mennyire nem vagyok az a lesz.rom típus, meglepően jól sikerült ezeknek a kommenteknek az ignorálása. Tényleg nem érdekelt. Szerinted elrontottam egy olyan könyvet, ami épp azért jó, mert nem lehet elrontani, mert minden embernek más és más pattan ki a fejéből a hatására, mert a kreativitásnak nincs határa, a kreativitást nem lehet elrontani? Nem érdekel. Nem tetszik a körmöm? Szíved joga. Szóval ezek a kommentek tök jól leperegtek rólam, de aztán felütötte a fejét egy rendkívül furcsa, Youtube-on nevelkedett 10-13 éves réteg, akik sorban olyan kommentekkel bombáztak, hogy én egy kopizó (?), egy utánzó vagyok, mert hogy lemásoltam más munkáját. Emellett nem tudok szó nélkül elmenni sajnos. Mert az egy dolog, hogy nem tetszik, amit csinálok, hogy csak úgy odaböfögsz mindenféle utálkozó kommentet, mert megteheted mindenféle következmény nélkül, és ettől neked jó napod lesz, nekem meg szerinted szar, de az egy másik dolog, amikor hazugságokat terjesztenek rólad. Azt nem fogom szó nélkül hagyni.
Szóval. Én úgy indultam neki a Nyírd ki ezt a naplótnak, hogy direkt nem is nézegettem ötleteket az interneten, igyekeztem minél jobban elkerülni az ilyen képeket és videókat, mert nem szerettem volna, hogy akarva-akaratlanul ötletet merítsek valakinek a munkájából, egyedivé és az enyémmé akartam tenni azt, amit csinálok. Néhány rajzot és képet inspirációul vettem a rajzaimhoz, de ezek sem kifejezetten a Nyírd ki ezt a naplót megvalósításai voltak, hanem olyan képek, amiket évekkel ezelőtt mentettem le a telefonomra, hogy majd egyszer rajzolok hasonlót. Ezért is állok értetlenül a rám záporozó ilyen kommentek előtt:
Mint korábban is említettem, nem néztem a napló elkészítése előtt ilyen videókat, sőt, egy magyar vlogger munkásságát sem követem, így ha csak direktben rá nem keresek, nem is találkoztam velük. Két rajzommal kapcsolatban adódott ez a panasz, ezután körültekintően megnéztem Attila mindkét videóját, és az egyik vád... ha naggggyon nagyon nagyon nagyon nagyon rosszindulatú az ember, beleláthat olyat, hogy ez bizony másolás, bár nem értem, hogy lennék képes ilyenre, mikor az említett videót nem is láttam, a másik előtt viszont teljesen értetlenül és ledöbbenten állok. Nem azért, mert ilyen sokkoló a vád. Hanem mert ilyen sokkoló az emberi butaság.
Bűnjel #1:
A bal oldali az Attila, a jobb oldali az én rajzom. Igen, mindkettőn van egy elefánt. És egy lufi. És ennyi. Akkor az A betű "feltalálója" pereljen be mindenkit, aki A betűt használ? De jó, legyen, hogy értem. Értem a szándékot. És értem, hogy a mezei internetező tizenkét éves kislányka, aki egy percet sem töltött ennek a vádnak a koholásával, mit érzett. De mivel nem láttam előtte a videót, ezért nem érzem hibásnak sem magam.
Bűnjel #2, avagy képes vagyok az időutazásra!:
Ez már az abszolút wtf kategória, az emberi butaság annyira legalja, hogy nem is tudom szavakba önteni. Attila ezt a videót 2016. szeptember 17-én töltötte fel. Én 2016 augusztus 27-én. És én másoltam róla. No comment.
Miután kellőképpen kidühöngtem magam (köszönöm a figyelmet!), felmerült bennem egy újabb kérdés. Kismillió olyan kommentet kapok, hogy "Nagyon kreatív vagy, lemásoltam rólad ezt meg ezt.". És én ezen nem húzom fel magam, sőt, örülök, mert legalább valakinek tetszik, amit csinálok, és addig is alkot, rajzol, fest, színez, igaz, hogy nem saját kútfőből, de hát mindenki így kezdi. Másolással. Én csak örülök annak, ha az én fejemből kipattant ötlet annyira tetszik valakinek, hogy meg szeretné valósítani. De már csak azért is, csak egy kis szőrszálhasogatás céljából akkor nézzük, ha feldobok mondjuk instagramra egy Nyírd ki ezt a naplót keresést, vajon hányszor fogom visszalátni a saját ötleteimet? Nézzük:
És ez még csak annyi, amennyit nem untam tekergetni, de például a CD-s borítót már legalább 10-szer láttam. De nem érdekel. Örülök, hogy valakit inspiráltam, és örülök, hogy felül tudok kerekedni az utálkozáson, amit néha kapok. Csak ezt most ki szerettem volna írni magamból. :)
(Mielőtt még megint szeretne valaki meglincselni, a két képernyőfotó felhasználásához engedélyt kértem Attilától e-mailben, amire nem kaptam választ. Ha kapok tőle üzenetet, hogy szeretné, ha eltávolítanám, természetesen el fogom. Nyugodtan árulkodjatok.)