Egy zimankós téli napon kis vendégfogadó nyílik az isten háta mögött, ahová, csodák csodája, egymás után érkeznek a vendégek: a kócos, vörös hajú, epezöld kockás nyakkendőt viselő, kaján vigyorú walesi fiatalember, Christopher Wren; az agresszív, parancsoláshoz szokott és a kákán is csomót kereső, zord külsejű Mrs. Boyle; a katonás eleganciájú, keménykötésű, magáról semmit el nem áruló Metcalf őrnagy; és a pipiskedő, a hölgyeket szatír módjára vizslató külföldi, Mr. Paravicini.
A panziót vezető újdonsült házaspár, Giles és Molly Davis a nagy munka közepette tán észre sem veszi, milyen különös alakok szálltak meg náluk.
Azután az intézményt egy hatalmas hóvihar a szó szoros értelmében elvágja a külvilágtól.
Ám az aggodalom akkor hág a tetőfokára, amikor a rendőrség síelni tudó embere mégis eljut a Monkswell-vendégházba. Az ifjú Trotter őrmester ugyanis azért tette meg ezt az emberpróbáló utat, hogy beszámoljon az egybegyűlteknek a két napja, Londonban történt gyilkosságról, s hogy közölje velük, a tettes itt van közöttük, és újból ölni készül…
Ez volt életem első Agatha Christie regénye, és hát meg kell mondanom, hogy nem vagyok lenyűgözve. Lehet, hogy rossz regénnyel kezdtem (azt is be kell vallanom, hogy a Tíz kicsi néger-t akartam, de nem volt bent a könyvtárban, ezért a legvékonyabb A. C. könyvet választottam, amin 1-2 óra alatt végigszaladok. Lehet, hogy hiba volt), ezért fogok még próbálkozni az írónő más, közkedveltebb műveivel. Azért azt meg kell hagyni, hogy volt egy sajátos hangulata, amit azóta sem tudok kiverni a fejemből. Legalább azt elmondhatom, hogy nem volt egyértelmű a gyilkos kiléte, nagy meglepetést okozott.
Szereplők
Molly Davis
Giles Davis
Kedvenc idézetek
"De komolyan szeretném tudni. Úgy értem, maga szerint nem lenne érdekes mindent tudni az emberekről? Mármint azt, hogy mit éreznek vagy gondolnak, és nem csak azt, hogy kik ők, és mivel foglalkoznak."
"Négy hang beszélt egyszerre, (…)
A legmagasabb és legrikácsolóbb Christopher Wrené volt, aki kijelentette, hogy ez annyira, de annyira érdekfeszítő, és egy szemhunyásnyit se fog aludni az éjjel, s hogy kérem, kérem, megtudhatnánk minden véres részletet?"
"– De hiszen megfojtották, nem? Azon tűnődöm –, s kinyújtotta hosszú, fehér kezét –, milyen érzés lehet megfojtani valakit.
– No, de Mr. Wern!
Christopher közelebb hajolt hozzá,és lehalkította a hangját:
– Belegondolt már, Mrs. Boyle, milyen lehet amikor megfojtják az embert?
– No, de Mr. Wern! – ismételte meg Mrs. Boyle még jobban felháborodva."
★★★★★★★☆☆☆ (7/10)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése