Susan Kreller: Égig érő szerelem

„A dolog úgy állt: néha, a legnehezebb időkben kap az ember valamit, csak úgy. Valakiktől, akikkel -öröktől fogva ott ült egy hintaágyon, vagy olyanoktól, akik újonnan jöttek, sőt akár a saját szüleitől is. És a helyzet az, hogy az ember a szívét mindig leteheti valakinél, mint ahogy lehajtja nehéz, fáradt fejét, szükség esetén olyan hosszan, míg újra fel nem éled.”

Adrian, amióta az eszét tudja, Stella szomszédjában lakik. Stella egy kicsi selypít, Adrian nagyon magas, viszont legeslegjobb barátok ezer éve. Stella Egykilencvennek hívja a fiút, és egyáltalán nem zavarja, hogy nem éri fel a vállát, ha meg akarja lapogatni. 

De amikor a szemben lévő elátkozott házba beköltözik Dato és családja, Stella beleszeret az új fiúba. Adriant készületlenül éri a letaglózó, kínzó szerelmi bánat, mert nem is tudta, hogy szerelmes…

Habár úgy érzem, kicsit kinőttem már az ilyesfajta történetekből, mégis nagyon közel került a szívemhez. Susan Kreller tökéletesen mutatja be az esetlen, még-magamnak-sem-ismerem-be gyerekszerelmet, szinte végig mosolyogtam és nosztalgiázva felidéztem a gyerekkorom apró szerelmecskéit. De emellett ez a könyv sokkal több is.

Az Égig érő szerelem két nagyon egyedi, izgalmas főhőst, Stellát és Adriant mutatja be. Stella bohókás, könnyen lelkesedő, tipikus tinilány, Adrian pedig egy imádnivaló srác, akit nem mindennapi adottságokkal áldott meg az ég: 190 cm magas, és az orvosok ennél sokkal magasabbra becslik a végső magasságát. Ezzel Kreller egy súlyos témát kezd boncolgatni, amiről igenis beszélni kell: hogy milyen zaklatások érhetik a gyereket a különbözősége miatt. Mert ezt nem lehet elrejteni, ez egy olyan dolog, ami szinte mindenkinek meghatározza az Adrianről alkotott képét, ez az első, amit észrevesznek, így emlegetik, ezt jegyzik meg vele kapcsolatban. És szerintem fontos, hogy a fiatalabb generáció ilyen történeteket olvasson, amiben a főhős nem mindennapi adottságokkal bír, hogy lássák, nem szégyen az, és hogy egy nem tök átlagos srác is lehet egy regény főhőse.

A szerelmi szál nagyon édes és megható, szomorú volt látni, ahogy Adrian átéli élete első szerelmi bánatát, és érdekes volt a történet, ami ebből kibontakozott. Összességében nekem tetszett, de egy dolog mellett sajnos nem tudok szótlanul elmenni, ami nekem jócskán rontotta az olvasásélményt, az pedig a központozás... hiánya? Nem tudom, hogy fejezzem ki magam. A párbeszédek kezdete jelölve volt, de az azt követő dolgok már nem sajnos, így nehezen követhető volt, hogy mi is történik éppen, ki beszél és mit tesz közben, amit nagyon sajnálok, mert különben egy tíz csillagos regényt tartanék a kezemben.

Szereplők

 

Stella és Adrian

Kedvenc idézetek

"Csak hogy tudjátok, a történeteknek soha nincs végük!"

"Misses Elderlynek ugyanis régebben volt egy futó kapcsolata a pálinkával. Azaz egy kis alkoholproblémája, még ha szívesen mondogatta is, hogy igazából akkor volt problémája, ha elfogyott otthon az alkohol."

"Stella Maraun telefonálhatott volna Uruguayból is, vagy egy nemrég meghódított bolygóról, a földgolyó vagy a világegyetem bármely tetszőleges zugából, teljesen mindegy, Adrian akkor is odaszáguld, menet közben lekapva a dzsekijét a fogasról, vadul beletúr jobb kezével a hajába, és felpattan a legközelebbi repülőre vagy űrhajóra, és kevesebb mint öt perc alatt Stellánál terem."

INFORMÁCIÓK

Kiadó: Tilos az Á

Megjelenés éve: 2017

Eredeti cím: Schneeriese

Oldalszám: 184

Rendeld meg!

★★★★★★★★★☆ (9/10)

A bejegyzés az Tilos az Á kiadó jóvoltából jöhetett létre