Papp Dóra: Tükörlelkek 2. (Tükörlelkek #2)

Orsi és Kriszti nem is lehetnének távolabb egymástól. Fekete Orsolya ezúttal olyan helyzetbe sodorta magát, amiből csak segítséggel tud kimászni: muszáj lazítania a falakon, amikkel körbevette magát, különben teljesen egyedül marad. Eszter az egyetlen támasza, de legjobb barátnőjét túlságosan lefoglalja a szerelem. Orsinak helyre kell hoznia a viszonyát Olivérrel és Paullal, ráadásul az édesanyjával is egyre furcsábban alakul a kapcsolata. És persze ott van Zsolt meg Rágógumi is, akik változatlanul szúrják a szemét… Péterfi Krisztina felhőtlenül boldog a budapesti kirándulás után, ám rá kell jönnie, hogy egyre kevesebb ideje jut a szerelemre, Vikire, és a táncra is. A felvételi miatt hatalmas rajta a nyomás, nem találja a helyes irányt a jövőjéhez vezető úton. Mindennek a tetejébe ott van Tragédia, aki ellenségként tekint rá, hiába szeretne Kriszti ezen változtatni. Pedig eljön az idő, amikor kénytelenek lesznek szóba állni egymással…



A Tükörlelkek 2. megjelenése talán az év egyik legjobban várt megjelenése volt számomra, miután az első rész tavaly nyáron teljesen elvarázsolt. Ilyenkor az ember mindig nagy elvárásokkal indul neki a dolgoknak, hiszen nehéz ugyanazt a szintet hozni, vagy éppen emelni a szinten egy fantasztikus regény folytatásában. Sokan belebuktak már, de Dóra regénye könnyedén vette az akadályt és át is ugrotta.

Be kell vallanom, borzalmas a memóriám, sokszor nehezemre esik hónapokkal ezelőtti könyvek cselekményeire visszaemlékezni, de az első 2 fejezet után minden összeállt a fejemben, nagyon örülök, hogy az írónő itt-ott elejtett visszaemlékezésekkel elősegítette a történetbe való belerázódást.

Tetszett, hogy mind a fő-, mind a mellékszereplők személyiségfejlődésen mentek át, Orsi is kicsit elviselhetőbb lett, és Kriszti sem volt olyan idegesítően tökéletes. Mindkettőjük szála tetszett, de leginkább az tetszett, hogy a két szál végre jobban összefonódott.

Még mindig imádtam azt a tömény zenét, ami átszőtte a könyvet, látszik, hogy Dóra beletette a saját személyiségét és mivel a zene sokunk életében fontos szerepet játszik, ezért ezzel a szállal mindenkit megérintett kicsit.

Nagyon remélem, hogy lesz folytatás, mert nagyon megszerettem Krisztit és Orsit, és szívesen olvasnék még róluk.

Szereplők



Kedvenc idézetek

Vissza akarok menni a kis kuckómba, zenét akarok hallgatni, és Pilóta kekszet tömni magamba.

Anyám, ebben mazsola is van! Azt hittem, hogy szeretsz!

Hoppá, Fekete Orsolya és a pozitív hozzáállás! Várj, várj, hol egy toll? Papír, ceruza, hadd írjam le a pontos dátumot.

INFORMÁCIÓK
Kiadó: Ciceró
Megjelenés: 2016
Oldalszám: 496
Előző rész: Tükörlelkek

★★★★★★★ (10/10)


A bejegyzés a Ciceró Kiadó jóvoltából jöhetett létre 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése