Anna Woltz - Black Box

A holland fiatalok megőrülnek a Ticketért. Hogy mi az a Ticket? Egy kis kártya, amit maguk a gyerekek találtak ki, és öt szempontból értékeli a tulajdonosát: a külső, az ész, az egészség, a pénz és a vonzerő számít. Az első négyet lehet fejleszteni, a vonzerő százalékának növekedése azonban egy kapcsolódó közösségi oldalon kapott szavazatoktól függ. A kamaszok úgy érzik, végre maguk mondják meg, hogy ők milyenek, és a világ milyen legyen körülöttük. Jacob Rijn, a vonzó és fiatalon befutott filmrendező pedig kíváncsi: tényleg úgy megváltoztak a gyerekek, hogy a felnőttek nélkül képesek uralni a világot és önmagukat? Ezért kitalál egy valóságshow-t: a Black Boxot. Egy csapat gyereket bezárnak egy feketére festett házba a tenger fölé nyúló mólón. Heten vannak, mint a gonoszok. 
Az egyikük egy Ticket-őrült, dekoratív Barbie-baba. 
A másik tizenöt éves, és egy Skót-felföldet ábrázoló poszterrel meg egy bicskával érkezik a házba. 
A harmadik egy igazi lúzer. 
A negyedik egy felháborítóan gazdag kiskorú, aki egy olyan weboldalt üzemeltet, amin titokban levideózott lányok vannak. 
Az ötödiket a börtönből hozták ki. 
A hatodik egy szeretetben hívő lány, aki gyűlöli a Ticketet. 
A hetedik csak egy sikerre éhező kislány.

A Black Box szerkesztősége és egész Hollandia azt figyeli chipset zabálva, mire mennek ők heten felnőttek nélkül. Vajon szétszedik egymást, vagy megteremtik a saját világukat, és jól elboldogulnak? És miközben a felnőttek ezen gondolkodnak, a Black Box mindenkit magával húz a mélybe.

Ez a könyv is régóta várólistás volt már, és ott várt a karácsonyfa alatt. Nagyon örültem neki. :) Sajnos a borító és a cím elég semmitmondó, hirtelen nem is esett le, hogy én miért is akartam ezt elolvasni? De a fülszöveg elolvasásakor egyből rájöttem.

Ez nem egy szokványos könyv, igazából ez egy társadalomkritika, egy görbe tükör, és egy eltúlzott jövőkép arról, hogy mi történik majd a társadalmunkkal, ha így folytatjuk. Egyszerűen imádtam.

A Black Box ötlete nagyon izgalmas volt számomra, és a megvalósítás is tetszett. Tetszett az, hogy az írónő azt is leírta, hogy éppen milyen állásponton van a közvélemény a témával kapcsolatban, ugyanis ez is a valóságshow-k fontos része.

Tetszett a szerkesztők és a szereplők színes összetétele, hogy nagyon változatos szereplők kerültek a könyvbe. Amit még meg kell említenem, az a Ticket ötlete, ami zseniális húzás az írónő részéről. Teljesen el tudom képzelni, hogy extrém keretek közt egy ilyen rendszer működne mondjuk a jövőben.

Ami egyedül nem tetszett, az a nyitott vég. Mi történt a szereplőkkel? Hogy lett vége? Nem tudjuk meg. Jó, az írónő az olvasóra bízza a kiegészítést, láttunk már ilyet, de ebben a feszült tempóban ez nagyon frusztrálóan hatott.

Ettől függetlenül egyből a kedvencek között landolt, hihetetlen erős könyv.


Szereplők

Jacob Rijn

Jamie

Nellie

Franka

Inoek

Maria

Kedvenc idézetek

"Nincs még egy játék a világon, ami annyi agressziót tud gerjeszteni, mint a Monopoly."

"A férfiakat csak vonzóbbá teszi az öregedés, és kívánatosabbá a felháborodás."

"Nem a férfiak kedvéért kell szépnek lenned."


★★★★★★★★★★ (10/10)

Related Posts:

  • A. M. Aranth: Cleadur - Dobszó a ködben (Holdárnyék #1) Amy Soleil élete nem egyszerű. Nem elég a kamaszkor nehézségeivel vívott, nyomasztó állóháború, az is megkeseríti életét, hogy szinte évente új városba költöznek, új iskolákban kell bizonyítania. Viszont azzal, hogy ne… Read More
  • Levia Anne - A múlt ára Mit tennél, ha egy nap arra ébrednél, hogy mindent elvesztettél? Ködbe vesztek az emlékek, oda lett a múltad. Nem tudod kik a barátaid és kik az ellenségeid. Carolinát, az ismert újságírót, súlyos autóbalesete után cse… Read More
  • J. Kenner - Kínzó vágy (Vágy #1) A nagy sikerű Rabság trilógia szerzője újabb háromkötetes sorozattal jelentkezik. Főhőse Angelina, aki gazdag nagybátyja után nemcsak egy hatalmas házat, hanem három udvarlót is örökölt. Az egyik Evan, egy titokza… Read More
  • Rachel Urquhart - A látnok „Massachusetts, 1842. A tizenöt éves Polly elkeseredésében felgyújtja farmjukat, ezzel megöli erőszakos és gonosz lelkű apját. Az apa nyughatatlan szellemével a sarkában a közeli séker közösségnél talál búvóhelyet … Read More
  • Diane Chamberlain - Kegyes hazugságok A tizenöt éves Ivy Hartnak egyedül kell gondoskodnia idős nagymamájáról, mentálisan zavart nővéréről, és nővérének kisfiáról is. Mindezt még nehezebbé teszi, hogy Ivy epilepsziás. A friss házas Jane Forrester megrögzött… Read More

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése