Melissa Landers - Elválasztva (Elidegenítve #2)

Cara mindig is tudta, hogy az élet a Leihr bolygón megváltás lesz a számára. Miután Aelyxszel, a barátjával a Földön éltek, és próbálták helyrehozni a két bolygó közötti megtört szövetséget, Cara elkerült a Leihr nevű bolygóra, és új iskolát kellett keresnie magának. A lányt kiválasztják egy feladatra, amely során az emberek egyik képviselőjeként élhetne. Ezalatt Aelyx a Földön van, ahol egy hatalmas PR kampány részese lesz, amely során az emberi és a Leihr bolygó lakói közötti kapcsolatot kell reklámoznia. Az emberek nem tudják, hogy e kapcsolaton alapul a jövőjük: egyedül Aelyxnek és embereinek van meg a megfelelő technológiájuk ahhoz, hogy legyőzzék az emberi kormányzat által rejtegetett víztartalékot fenyegető halálos szennyezést. Valamiért azonban Aelyx világának vezetői hirtelen mindenképpen embereket akarnak állítani saját oldalukra, és a szemük sem rebben a fiú életét érő extrém történések során. Mindenképpen szükség van az emberek segítségére, de pontosan miben és hogyan? És vajon mit kérnek majd a segítségükért cserébe?


Ez volt számomra talán a legvártabb folytatás, így alig vártam, hogy megkaparintsam. Azután, hogy mennyire imádtam az első részt, nem is csoda szerintem... :) Mivel a könyv két szemszögből íródott, két különböző bolygón történt eseményekről, ezért külön-külön értékelném az eseményeket:
  • Cara szála a L'eihren játszódik. Nagyon tetszett, hogy most pontos leírást kaphattunk a bolygóról, miután Melissa Landers elhúzta az orrunk előtt a mézesmadzagot az első részben, és csak pár részletet árult el róla. Nagyon tetszettek a szokások, hagyományok, amik megkülönböztették a l'eihreket az emberektől. Elle-t nagyon nagyon megkedveltem, és a Sátán is szimpatikus lett a végére, de azon sem lepődtem meg, hogy kiben nem lehetett bízni a végén.
  • Aelyx szála a Földön játszódik. Meglepő módon nagyon megkedveltem Syrine-t, pedig a kötet elején még utáltam. Spoiler: nagyon tetszett, hogy Daviddel összejöttek, szurkoltam nekik, de a végén nem vártam volna Davidtől azt, amit tett, bár az okait megértem. Könyörgöm, Melissa Landers, hozd vissza valami új L'eihr technikával Davidet, mert imádtam őket együtt Syrine-nel. Annak is örülök, hogy a végén Cara és Aelyx elutazott a L'eihrre, mert szerintem a Földön nem lettek volna boldog. Kíváncsi vagyok, mi sül ki ebből. :)
Nagyon várom már a következő részt. *-*

Szereplők

Cara Sweeney

Troy Sweeney

Aelyx

Syrine

Jaxen

Aisly

David

Kedvenc idézetek

"Csak mert nálad kevesebb ideig tart egy nő, mint egy rágógumi, ez nem jelenti azt, hogy az én kapcsolatom is kudarcra van ítélve."

"Semmi disznóság sincs az emberi testben. Csak azért szégyenkezel, mert a társadalmunk erre tanított."

"– Tudsz titkot tartani? 

– Az a titoktól függ."

"Jobban fogod érezni magad egy új farmer és egy tripla tejkaramellás süti után. Ha mindez nem működne, megnézzük a Magic Mike -ot."

★★★★★★★★★★ (10/10)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése