A horda megérkezett.
Pikk élete örökös harcból állt, amíg Megváltásban be nem fogadták. A várost azonban körülzárták a mutáns korcsok, és félő, hogy a lány máris elveszíti a nem rég megszerzett biztonságot, új, szerető családját.
Barátaival, Fakóval, Kószával és Tegannal ezért lehetetlen küldetést vállal: titokban elhagyja a települést, hogy segítséget szerezzen és megmentse azokat, akiknek új életét köszönheti. Amikor útnak indulnak, Pikk még nem is sejti, hogy a mindent eldöntő csata felé száguld. A korcsok már nem azok az értelem nélküli szörnyek, amiket az Enklávéban megismert: uralják a vadont, emberek városait rohanják le, felderítőket küldenek ki. Véres háború közeleg, olyan küzdelem, amilyenre évszázadok óta nem volt példa. De az emberiség már elfeledte, hogyan álljon ki magáért.
Csak egy valaki képes összefogni őket: Pikk.
A tét ezúttal nem csupán egy enkláve, egy helyőrség, vagy egy városka. Az egykori vadásznő most a teljes emberi faj túléléséért kénytelen fegyvert rántani, noha ő maga sem tudja, egyetlen lány és maroknyi barát megállíthatja-e a pusztítás hordáját…
Kicsit féltem ettől a könyvtől, mert a Menedék elolvasásával új kedvenc trilógiát avattam, és nem akartam, hogy véget érjen, annyira megszerettem a történet hangulatát és a szereplőit. Aztán boldogan láttam, mikor megérkezett a könyv, hogy milyen vastag, és hogy nem lesz azért olyan pikk-pakk a lezárás, mint gondoltam. Így hát belekezdtem.
Nem is tudom, hogy fejezzem ki, hogy mennyire imádom ezt a trilógiát, mert ha azt mondom, hogy az egyik kedvencem, imádom, imádom, fantasztikus, csodálatos, akkor ezek a szavak sem fejezik ki teljesen, hogy mit érzek iránta.
Ez a kötet az eddigi legerősebb szerintem a trilógiában, mert a korcsokkal kapcsolatos összes kérdésünkre választ kapunk benne. Nagyon nagy élmény volt olvasni, mert Aguirre végre elvarrta azokat a szálakat, amiket az előző kötetek nyitva hagytak, és teljesen korrekten lezárta a történetet (ami nem minden befejező kötetről mondható el.)
Ha megkérdeznék, hogy vannak-e hibák ebben a könyvben, erős gondolkodás után csak egyet tudnék említeni: számomra egy kicsit elnyújtottak voltak a városok közötti kalandozások leírásai. Viszont ezt a történetet el kellett mesélni ahhoz, hogy teljes képet kapjunk a történetről.
Hatalmas pozitívum a fordítás, ami az egyik kedvenc magyar kortárs íróm, A. M. Aranth munkája - nagyon szépen fordította le a kifejezéseket, nem volt olyan érzésem egyszer sem, hogy na ezt én nem így fordítottam volna.
Örülök, hogy az új szereplők mellett a "veterán" szereplőink is sokat szerepeltek, nem csak a nagy négyes, vagy Pikk, Fakó, Tegan és Kósza, hanem a Megváltásbeli Oaks Mama és Edmund is sokat szerepelt, csak hogy két példát említsek, és ez nagyon jó, mert a Helyőrségben nagyon megszerettem őket.
A könyv vége eléggé keserédes, hiszen szomorú vagyok amiatt, hogy vége, és egy bizonyos szereplő halála miatt is (erről majd később, egy spoileres szekcióban), viszont boldog vagyok, mert nagyon boldog véget ért hőseink történetet.
Spoiler
Számomra Kósza halála nagy érvágás volt, sírtam is rendesen, mert örültem volna, ha a végén mind a négyen túlélik. Titokban mindig is shippeltem Kószát és Tegant, bár nem tudom, hogy a múltjuk miatt valaha is létrejött volna köztük bármilyen kapcsolat. Szóval Kósza halála nagyon szíven ütött, de ha meg kellett halnia, akkor így volt jó, hiszen így az életét adta Teganért, és ezzel megpróbálta jóvátenni a jóvátehetetlen tetteit.
A korcsok fejlődése nagyon jó ötlet volt Aguirre-től, szerintem nagyon feldobta a történetet, főleg a vége, amikor már a korcsok kértek szövetséget az emberektől. Azért kíváncsi lennék egy következő kötetre, amiben kiderül, hogy hogy tudtak az emberek együtt élni a már majdnem emberi értelemmel rendelkező korcsokkal, szerintem ez a folyamat sem lehet egy sétagalopp, de az írónő meggondolhatná, hogy írjon róla, mert ez egy tök jó kiindulási pont egy regényhez, és a Razorland-rajongók biztos, hogy örülnének neki. Ahogy én is.
Spoiler vége
Szereplők
(tudom, hogy a két előző kötethez már csináltam Fancastot, de most egy kicsit másképpen képzeltem el őket. :))
Pikk
Tegan
Kósza
Fakó
Rex Oaks
Tully
Kedvenc idézetek
"Fakó az enyém, és soha nem eresztem többé. Ahogy megígértem neki egyszer, és újra és újra bebizonyítottam, kész vagyok harcolni érte.
Amíg csak élek."
"Megcsókoltam, mert ha eljön ma értem a karmos halál, azt akartam, hogy az ő ízével az ajkamon halhassak meg."
"Ha ez lenne az utolsó alkalom, hadd mondjam el, hogy soha ne felejtsd, Pikk, szeretlek, és mindig is szeretni foglak. Mindegy, hova mennek a lelkek a halál után, az enyém mindig vigyázni fog rád, szolnisko mojo."
"A kívánságok arra valók, hogy amikor a csillagokat nézed, rájuk gondolhass."
"– Itt hagytál! – kiáltotta, aztán odalépett hozzám, és megütött.
Annyira ledöbbentem, hogy meg se próbáltam kivédeni a csapást. Mesteri orrbavágást kaptam. Az orrom émelyítőt reccsent és fájt, mint a rosseb, vér ömlött a felső ajkamra és az államra, Tátott szájjal bámultam Teganre, és a táskámban turkáltam valami rongyot keresve, hogy felitathassam.
– De edzeddél – állapítottam meg.
– Nem nagyon. – Elszörnyedt arckifejezéséből ítélve nem hitte, hogy be fog találni, saját erőszakossága pedig megrémítette. De Tegan nem olyan lány volt, akit csak úgy el lehet téríteni. – Egyszerűen nem hiszem el, hogy mindazok után, amin keresztülmentünk, csak úgy elmész, és nem is szólsz nekem. Elképzelni nem tudod, mennyire aggódtunk!
– Dehád bissza akardab jöddi – nyögtem, bűntudattól telve._(…)_ – Sajdálob. Kobolyan.
– Ne, ne nekem mondd. Mondd Oaks mamának ,meg Edmundnak és Rexnek. – Tegan pillantásával majd felnyársalta Fakót. – És te, te azt hittem, ennél okosabb vagy. Pikknek ez új, még csak annyira érti, hogy működik egy család, mint egy túzok, de neked voltak szüleid. Miért hagytad, hogy ezt csinálja?
(…)
– Próbáld meg te megakadályozni abban, amit eltervez, ha mered!"
INFORMÁCIÓK
Kiadó: Fumax
Megjelenés éve: 2014
Oldalszám: 480
Eredeti cím: Horde
Sorozat: Razorland-trilógia
A bejegyzés a Fumax Kiadó jóvoltából jöhetett létre.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése