Az édesanya, dr. Dianne B. Collard fia halála után tizennyolc évvel írta meg könyvét, hogy leendő olvasóival együtt keressen választ kínzó kérdéseire. Miért hagyta Isten, hogy ez megtörténjen? Csakugyan azt várja tőle, hogy megbocsásson? De hogyan lehet megbocsátani, ha valaki ilyen szörnyűséget követ el? Miért akarná ezt Isten? Talán nincs joga a szülőnek ahhoz, hogy gyűlölje gyermeke gyilkosát? Nem a bosszúvágy a legtermészetesebb reakció a részéről? A szerző személyesen vall arról a napi döntések által szegélyezett útról, amely a sérelmek, fájdalmak, a megtorlás és az elégtétel keresés zárt világából elvezethet a szabadságra és a békességre.
Szeretem is az igaz történeteken alapuló könyveket, meg nem is. Azért szeretem, mert utána tudok olvasni az alaptörténetnek az interneten, még többet meg tudok tudni róla, mint amennyit a könyvből lehet, és jobban bele tudom élni magam, mint egy fikcióba - de ez is a baj vele: hogy ha egy ilyen szomorú történetről van szó, mint Dianne és családjának története, jobb lenne, ha ez csak fikció lenne.
Nagyon szomorú történet, sírtam rajta és sokszor mérgemben legszívesebben földhöz vagy falhoz vágtam volna a könyvet. Miért kell ártatlan embereknek meghalni? Miért mindig a jók szenvednek? Dianne ezekre a kérdésekre is keresi a választ, és a válaszokat nem mástól, mint Istentől várja. Hogy engedhette, hogy egy hívő család fia áldozatul essen egy tévedésnek? Más emberek ilyenkor elvesztenék az Istenbe vetett hitüket, hiszen ha van Mindenható, akkor nem engedné, hogy rossz dolgok történjenek jó emberekkel. Dianne hite is megingott egy kicsikét a hosszú úton, amíg igyekezett értelmet találni az értelmetlen tragédiában és meggyászolta a fiát. De nem adta fel a hitét mindezek ellenére sem, és szerintem jól tette.
A könyv címe elárulja, hogy ez a regény a megbocsátásról szól. Elképedtem ezen, be kell vallanom, hiszen én soha nem lennék képes megbocsátani a fiam gyilkosának. Dianne-nek sem volt egyszerű, mégis sikerült neki. Rettenetesen sajnálom, ami ezzel a családdal történet, keserédes volt ilyen történetet olvasni: egyfelől nyilván szomorú lettem tőle, másrészt viszont szívderítő, hogy vannak még igaz hitű emberek.
Kedvenc idézetek
"Negyvennyolc órával azután, hogy Timet meggyilkolták, a felesége egy kislánynak adott életet. Valahányszor csak felmerült bennem az azóta eltelt évek során, hogy az unokámnak a vér szerinti édesapja nélkül kellett felnőnie, mindannyiszor kísértést éreztem, hogy keserű szívvel és gyűlölettel gondoljak Tim gyilkosára."
"Ki hitte volna akkor, hogy Isten ezeken a szörnyűségeken keresztül is meg akar áldani?"
"Bármit meg tudok bocsátani, ami ellenem irányul, de nem hiszem, hogy meg tudnék bocsátani, ha a gyermekeimet bántanák. Vagy Isten csakugyan azt várná tőlem, hogy annak is bocsássak meg, aki megerőszakolja vagy megöli a gyermekemet?"
"Mi lehet szívet tépőbb, mint amikor arról értesül az ember, hogy a gyermekét meggyilkolták? Egy ilyen tragédia leírhatatlan fájdalmat okoz, joggal merül fel tehát a kérdés: meg lehet-e, és egyáltalán meg kell-e bocsátani a tettesnek?"
"Semmi sem okoz akkora törést az ember lelkében, mint amikor igazságtalanul és érdemtelenül érik sérelmek. Ha valaki gátlástalanul elrabolja tőlünk azt, aki a legdrágább számunkra, a fékezhetetlen bosszúvágy és a tehetetlen szomorúság a legtermészetesebb reakció. „Képtelen vagyok ezzel együtt élni” – fogalmazunk ilyenkor, és a tragédia egészen megbéníthat bennünket. Kevesen vannak csak, akiket soha semmilyen veszteség nem ér az életben, ám ha megtörtént, mégis mit tehetünk? Az idő, önmagában rendszerint nem jelent gyógyírt a sebekre."
★★★★★★★★★★
(10/10)
Kiadó: Harmat
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 124
Sorozat: -
Sorozat előző része: -
Sorozat következő része: -
Eredeti cím: I Choose to Forgive: An Intimate Journey with God
A bejegyzés a Harmat Kiadó jóvoltából jöhetett létre
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése