Dan Wells: Ruins - Romok (Részlegesek-trilógia #3)

A legjobb döntést a legnehezebb meghozni.



Ahogy a Részlegesek végső lejárati ideje vészesen közeledik, a túlélők sorsát eldöntő háború immár elkerülhetetlennek látszik. Mindkét fél elszánta magát a végső pusztításra, abban a biztos tudatban, hogy birtokában van a fegyver, amellyel megsemmisítheti a másikat. 
Samm és Kira Walker a két háborúban álló fél között ragadt, egymástól ezer mérföldnyi távolságra. Samm a kontinens túlsó végén az amerikai közép-nyugat hatalmas mérgező pusztaságain túl, Kira pedig dr. Morgan markában, akinek eltökélt szándéka megmenteni a még megmaradt Részlegeseket, akár Kira élete árán is. Ekkor egy rejtélyes lény bukkan fel, sem ember, sem Részleges, és komoran figyelmezteti a harcoló feleket egy újabb apokalipszisre. 
Kirának egyetlen esélye van, hogy megmentse mindkét fajt és velük együtt a világot. De lehet, hogy ez az életébe kerül…

A Részlegesek sorozat befejező része epikus izgalmakat ígér, amelyben a bolygó utolsó megmaradt értelmes lényei összecsapnak egymással, hogy meghatározzák a jövőt.
~
Próbálok óvatos lenni, de azért spoilerveszély.

Összegezve most az érzéseimet:
Megjelent a Romok
Megérkezett a Romok
A kezembe foghattam a Romokat
Belelapozhattam a Romokba
Megszagolhattam a frissen nyomtatott Romokat
Elolvashattam a Romokat
Kaptam könyvjelzőt
Na de értelmesen :D :

Már amióta elolvastam a Részben ember első pár fejezetét, azóta tudom, hogy az egyik kedvenc trilógiám a Részlegesek-trilógia lesz. Mindig bánom, amikor belekezdek egy sorozatba, aminek még nem jelent meg minden része, mert mire megjelenik/elolvasom az utolsó könyvet, addigra elfelejtem, mi történik az elsőben, és az úgy nem jó. Most is kicsit fel kellett frissíteni az emlékezetemet az eseményekkel kapcsolatban, de egy kis booktalk keretein belül sikerült feleleveníteni a Fragment és a Partials eseményeit. Egyébként amikor elkezdtem olvasni, rájöttem, hogy erre nem is lett volna akkora szükség, mert az első pár fejezet direkt ilyen visszaemlékező-bemelegító jellegű. Egy nagyon régi barátnőmmel egyszerre kezdtük olvasni a könyvet, így jó volt, hogy vele mindent meg tudtunk beszélni. :)

Szerintem mind a három kötet nagyon eseménydús és izgalmas volt, de ez volt messze a legizgalmasabb közöttük. Volt olyan rész, ahol tövig rágtam a körmöm, és olyan is, ahol sírtam. Nagyon megviselt érzelmileg ez a könyv, hiszen egyrészt valami jónak, valami számomra nagyon kedvesnek a lezárása, másrészt pedig ebben volt a legtöbb érzelem a három kötet közül. És ami miatt még jobban vártam a megjelenést: hogy kiderüljön, kit választ Kira: Sammet vagy Marcust. És kiderült.


A főbb szereplők:

Kira Walker a kedvenc YA/disztópiás/posztapokaliptikus/egyáltalánbármilyen főhősnőm. Hogy miért? Azért, mert bátor. Soha nem riad meg semmitől és mindig tudja, hogy mit kell tennie. Sok női főszereplővel ellentétben soha nem nyafog, nem fontosabb neki, hogy hogy áll a haja vagy a sminkje a céljánál. Nagyon kedvelem, mert határozott, igazi példakép.





Samm nagyon a szívemhez nőtt az első két kötet során, főleg akkor, amikor a Fragment végén végre felvállalta az érzéseit. Sajnos engem a Romokban párszor idegesítettek a megingásai, illetve a Calixszal kapcsolatos gondolatai, mégis örülök a végkifejletének. Samm számomra a változást képviseli, hogy mindenki képes változtatni az életén, és hogy nem kell abban a szerepben maradnunk, amelybe beskatulyáztak minket.






Heron számomra azóta nem volt szimpatikus, mióta csak megjelent a történetben, de hát ez is volt egyrészt az író célja. Szerencsére ebben a kötetben megismerhetjük az igazi énjét, és hát bizony akármennyire is utáltam, azért elsírtam magam, amikor kiderült, hogy mitől olyan, amilyen.







Marcus Valencio ebben a kötetben is remekebbnél remekebb poénokkal látta el az olvasókat, amelyeken még én is tudtam nevetni, pedig alapjában véve előítéletes vagyok Marcussal szemben. Örülök a végkifejletének.





Az új szereplők:
Ebben a legtöbb az új szereplő, és mindegyikük nagyon-nagyon izgalmas körülmények között érkezik a történetbe. A kedvencem a Tröszt tagjai és Green lettek. Ezen felül megismerhetünk még egy Vinci nevű Részlegest és még sok-sok társát.

"Mindig könnyebb meghalni a saját oldalad érdekében, mint életben maradni a másikéban."

A nézőpontok:
Már a Fragmentsről szóló értékelésemben kifejtettem, hogy mennyire szeretem a váltott nézőpontot - ott Samm és Kira szemszögéből ismerhettük meg főleg a történéseket, a Romokban pedig emellett Ariel és Marcus szemén keresztül is láthatjuk a világot. Ez szerintem nagyon jó megoldás, hiszen így minden helyszínt ismerünk, nem maradunk le semmiről és persze a történet apró kis mozaikokból áll össze, ami még különlegesebbé teszi azt.

"Nem arra lettél „tervezve”, hogy meggyógyítsd az RM-et, és mégis megtetted. Nem arra lettél tervezve, hogy átkelj a mérgező pusztaságon, de ezt is megtetted, aztán elmenekültél ki tudja, hány gonosz elől, átkeltél egy háborús övezeten, és míg az elcsigázott, sebesült menekülők összes többi csoportja egyre csak zsugorodik, a tiéd egyre növekszik. Tanítasz, toborzol, de nem azért, mert ilyennek terveztek téged, hanem azért, mert te te vagy. Te Kira Walker vagy. Nem azért fogod megmenteni a világot, mert te vagy a kiválasztott, hanem azért, mert meg akarod menteni, és nincs a világon meg egy valaki, aki ilyen keményen dolgozna azért, amit akar."

Alapjában véve igaz, hogy azokról a könyvekről, amelyeket imádok egyszerűen nem tudok semmit írni...Mit írjak? Hogy olvassátok el? Hogy ez a legjobb könyv a világon? Hogy annyira borzasztóan izgalmas, hogy még evés közben is olvastam? Hát oké, leírtam :D De tényleg, ha mondjuk egy igazi ütős disztópiára, vagy éppen egy akciódús és romantikus sztorira vágytok, mindenképp olvassátok el!

A trilógia lezárult. Az első két kötetről szóló bejegyzéseket az alábbi linkeken tudjátok elérni:

★★★★★★★★★★ (10/10)
____________________________
Kiadó: Fumax
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 438. oldal
Eredeti cím: Ruins
Sorozat: Részlegesek-trilógia

A bejegyzés a Fumax Kiadó jóvoltából jöhetett létre.

Rendeld meg a Romokat 28% kedvezménnyel a Fumax Kiadó WebBoltjában a képre kattintva!


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése