A fiatal chicagói újságíróra, Camille Preakerre nyugtalanító megpróbáltatás vár néhány hónapos pszichiátriai kezelését követően: főszerkesztője visszaküldi fojtogató szülővárosába, hogy az ott történt gyerekgyilkosságokról tudósítson. Camille évek óta alig beszélt neurotikus, hipochonder anyjával, tizenhárom éves, gyönyörű féltestvérét, a poros kisváros lakóit valamiképp a markában tartó Ammát pedig utoljára óvodásként látta. A viktoriánus stílusú, kísérteties családi házban Camille-t megrohanják boldogtalan gyerekkorának emlékei, és akaratlanul is azonosulni kezd a meggyilkolt kislányokkal. Miközben egyre mélyebbre rántják sötét múltjának démonai, és felszakadnak soha be nem gyógyult sebei, versenyfutásba kezd az idővel, hogy kiderítse, ki lehet a tettes. Ha Camille túl akarja élni életveszélyes visszatérését, nem tehet mást, mint hogy egyszer és mindenkorra összerakja múltja kirakós játékának darabjait.
Vicces, de Magyarországon éppen fordított sorrendben jelentek meg Gillian Flynn regényei ahhoz képest, ahogy eredetileg. Külföldön előbb jött az Éles tárgyak, majd a Sötét helyek, és ezt követte a Holtodiglan. Nálunk pedig fordítva. Szerintem ez könnyen visszaüthet, mert azt tapasztaltam, hogy Flynn könyvei az idő múlásával egyre jobbak és jobbak lettek, de így úgy tűnhet, mintha a színvonal épp hogy romlana. De ettől függetlenül nekem mindhárom könyve kedvenc. Az Éles tárgyak még számomra kicsit kiforratlan a többihez képest, de ugyanúgy nagyot üt és lebilincsel.
Szeretem a kisvárosokban játszódó könyveket, sokat dob a hangulaton a sok pletyka, kavarás, bonyolult kapcsolatok, emlékek és furcsa szokások halmaza. A fülszöveg nem túloz, ez a város tényleg fojtogató volt. Camille, a főhősnő számomra szimpatikus volt, bár a "hobbija" nem. Azokat a részeket mindig átugrottam, valahogy nem érdekelt, nagyon abszurd és nem túl életszagú volt számomra. A szereplők nagyon valósághűek, élők, lélegzők voltak, különösen Adora és Amma karaktere tett nagy benyomást rám.
Tőlem szokatlanul az egyik gyilkosság megfejtését egyből tudtam, ahogy elkezdtem olvasni, de csak azért, mert az egyik sorozatomban egy pont ugyanilyen dolog történt meg, ami akkor megdöbbentett, és egy életre belém égett. A másik gyilkossági ügy gyanúsítottjára is erősen gyanakodtam, de az epilógus ettől függetlenül iszonyúan megdöbbentett.
Ez a könyv nem csak egy krimi. Nem csak egy gyilkosságról szól, ami megoldódik, aztán megy mindenki a dolgára. Ez a jó Gillian Flynn könyveiben. Hogy iszonyatosan felkavar, olyan kérdéseket tesz fel, amikre lehetetlen jó választ adni, és annyira megdöbbent, hogy megszólalni sem bírsz utána órákig. Szerintem ez egy jó könyv ismertetőjele.
Kedvenc idézetek
Az emberek imádják nyomtatásban látni a nevüket. A létezésük bizonyítéka. Magam elé képzelem, ahogy izgatott kísértetek lapoznak végig sietve egy rakás újságot. Az egyik rábök egy névre. Látjátok, ott vagyok! Mondtam én, hogy élek! Mondtam én, hogy létezem!
A problémák mindig jóval korábban kezdődnek, mint ahogy láthatóvá válnak.
Egy ifjú hölgy legyen mindig ura a testének, mert a fiúk képtelenek rá.
Szereplők
Információk:
Kiadó: Alexandra
Megjelenés éve: 2016
Oldalszám: 286
Eredeti cím: Sharp objects
Kedvenc szereplő: John
Utált szereplő: Amma, Adora, Alan
Kedvenc jelenet: Amikor Camille bement a kórházba
★★★★★★★★★★ (10/10)
A bejegyzés az Alexandra kiadó jóvoltából jöhetett létre.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése