Sue Monk Kidd - Szárnyak nélkül szabadon ~ Egy könyvfüggő vallomásai

Hetty rabszolga a kora 19. századi Charlestonban. A szenvedésen túli életről, szabadságról álmodik. Jómódú gazdáinak lánya, a csillapíthatatlan tudásszomj és lázadó eszmék által hajtott Sarah kislánykora óta keresi a hivatását a világban, de fogva tartják a nőkre kényszerített társadalmi kötelékek.

A tízéves Hetty szobalányként a mindössze egy évvel idősebb Sarah tulajdonába kerül. A Szárnyak nélkül szabadon kettejük életútját követi végig: azt, hogy miként alakítják drámai módon egymás sorsát, és hogyan alakul ki a bűn, a dac, az elidegenedés és az ambivalens szeretet által meghatározott, összetett viszonyuk. Hetty megismeri a bánat és a gyász értelmét, s egyre inkább ráeszmél, ki is ő valójában. Sarah útját összetört remények, árulás, viszonzatlan szerelem és száműzetés szegélyezik. Vajon mit tartogat számukra a faji és társadalmi előítéletektől terhes 19. századi Délen az élet, vajon képesek lesznek-e szárnyak nélkül is szárnyalni?

Sue Monk Kidd magával ragadó és megindító regénye a reményről, a bátorságról, a szabadság kereséséről szól. Remekmű, melyet világszerte több mint egymillió példányban adtak el, s több mint húsz nyelvre fordítottak le.

Ez a könyv...ez valami zseniális. Oké, azt aláírom, hogy tönkretesz. Megsirat. Még hónapokkal később sem tudod elfelejteni. Megváltoztat valamit benned. Vérzik tőle a szíved. De egyszerűen tökéletes. Gyönyörű. Nem is tudom kifejezni, mennyire.

"A néger nem ingóság, amit birtokolni lehet, hanem emberi személy Isten színe előtt."

Mindig is foglalkoztatott a szegregáció időszaka, a miértje, az emberek véleménye erről a kényes témáról, és olyan emberek beszámolója, akik ebben éltek. Noha még a mai modernnek vélt világban is jelen van a rasszizmus, ez inkább csak a gyűlölködés szintjén mutatkozik meg, nem pedig azon a szinten, ami a régi időben volt, mikor egy fehér ember még csak egy levegőt sem volt hajlandó szívni egy feketével. El sem tudom képzelni, hogy valaha létezett egy ilyen világ, ez a felfogás szerintem borzasztóan kegyetlen. Ahogy a rabszolgatartás is. Akkor is az lenne, ha fehér embernek fehér lenne a rabszolgája, vagy feketének fehér - egyszerűen az én felfogásom szerint egy ember sem uralkodhat a másikon, legyen akármilyen csoportból származó az.

Ami ezt a történetet még szívszorítóbbá tette, az az, hogy két kislány kezdi mesélni, akik majdnem egyidősek, és az ellentétes oldalon állnak, bár nem értik, hogy miért. Szerintem nagyon jó ötlet volt Kiddtől, hogy így meséli el a történetet, mert így láthatjuk, hogy azon kívül, hogy Sarah fehér, Hetty pedig fekete, semmi különbség nincs köztük. Örülök, hogy az évek során is megmaradtak egymásnak, bár voltak néhol hullámvölgyek a kapcsolatukban. Ez a kettős narráció biztosította, hogy minden eseményről tudjunk, ami történt.

A mellékszereplők is nagyon szerethetőek voltak, már akik. De a lényeg, hogy minden mellékszereplő, egytől-egyig, akármilyen kis szerepet töltött is be a történetben, élt és lélegzett. Nem folytak egybe, nem voltak jelentéktelenek. Miattuk tényleg úgy érezted magad az olvasás közben, mintha te is ott lennél a Grimké házban vagy a templomban. Ninát, Charlotte-ot és Denmarkot például nagyon megszerettem.

Tetszett, hogy nem finomkodott, nem szépített, úgy írta le a rabszolgák szenvedéseit és életét, hogy nem hagyta ki a szomorú részleteket. Hiszen a valóságot sem cenzúrázta senki a szerencsétlen rabszolgák ezreinek. A legdurvább ilyen rész a dologházbeli jelenet volt, amit alig bírtam olvasni, úgy potyogtak a könnyek a szememből.

Az egyik kedvenc szereplőm a könyvben Charlotte volt, noha nem értettem mindig egyet a döntéseivel. Mégis nagyon tiszteltem a bátorságát, azt, hogy őt nem töri meg semmi és senki, és hogy nem hagyja, hogy uralkodjanak felette.

"Lehet, hogy a testem rab, de a lelkem nem az."

Szívesen olvasnék még Kidd-től, mert ezzel a könyvével nagyon mély benyomást tett rám. Amiről még nem beszéltem, az az, hogy nem csak az emancipáció és a szegregáció, de a korai feminizmus témáját is boncolgatja. Három téma, ami érdekel, egy könyvben? Szuper. :)

Amikor elolvastam a szerző jegyzetét (amit amúgy, szégyen, de sosem szoktam elolvasni - nekem ne mondja meg senki, hogy mit gondoljak, főleg nem azután, hogy már elolvastam a könyvet) akkor tudtam meg, hogy ez a regény igaz történeten alapul! A valóságban is létezett Hetty és Sarah, de Hetty igazából kiskorában meghalt. Szerintem Sue Monk Kidd nagyszerű emléket állított ezzel a gyermek rabszolgának, aki soha nem tudta meg, hogy lehetett volna másként is élni. Egyszerűen gyönyörű.

A valódi Sarah és Nina Grimké

Kedvenc idézetek

"Nem akartam én, de a szívem mégis összegabalyodott az ő szivivel."

"Jobban akartam a szabadságot, mint hogy lélegzetet vegyek."

"Ne úgy emlékezzél énrám, hogy rabszolga voltam, aki keményen dolgozott. Ha énrám gondolsz, mondjad azt, hogy sose volt azoké az embereké. Sose volt senkié, csak a saját magáé."

"– Hol marad a nagy megszabadítás az Isten által?

Horkantott egyet.

– Igazad van, csak mi magunk szabadíthatjuk meg magunkat. Az Úrnak nincsen keze-lába, az csak nekünk van.

– Ez elég szomorú az Úrra nézvést.

– Elég szomorú reánk nézvést is."

"Senki se írhatja le egy könyvbe, hogy te mennyit érsz."

"A világ mintás szőnyeg volt, a lába elé volt terítve, nekem viszont úgy tűnt, hogy előttem becsukódtak az ajtók, s még ez se igaz: énelőttem ki se nyíltak. Már elég idős voltam ahhoz, hogy tudjam: nem is fognak soha."

"Az előző héten anyám valami apró, mondvacsinált indokkal megtagadta tőle a kimenőt a piacra, és Handful ezt nagyon a szívére vette. Ezek a kiruccanások jelentették számára a nap fénypontját, én pedig igyekeztem együtt érzőnek mutatni magam, s így szóltam:

– Sajnálom, Handful, tudom, hogy mit érzel.

Azt hittem, valóban tudom, milyen az, ha az embernek korlátozzák a szabadságát, de Handful felcsattant.

– Akkor hát egyformák vagyunk, maga meg én? Ezért van az, hogy maga csinál bele az edénybe, s énnekem kell kiönteni belőle?"

"Lehet, hogy egész életünkbe' itt maradunk a bezárt égbolt alatt, de mama rátalált magában arra, aki nem hajlandó többet hajbókolni, s aki egyszer rátalál arra, annak attól fogva folyton ott liheg a nyakába a baj."

"Nem vagyunk mi különleges népség, akik elveszítették a varázserejüket. Hanem rabszolganép, aki nem megy innét sehová. Csak később értettem meg, mire gondolt. Tudunk mi repülni, de nincs abban semmi varázslat."

Szereplők

(azt nézzétek el nekem, hogy modern ruhákban vannak, nem találtam másmilyen képeket)