A. M. Aranth - Acorenu (Holdárnyék #2) ~ Egy könyvfüggő vallomásai

Amy világa szilánkokra tört.

Azok árulták el, akikben feltétel nélkül megbízott: saját szülei és barátai gázoltak a lelkébe. Egyes bűnökre nincs bocsánat.

Amy Soleil – vagy ahogy egyesek ismerik, Amaranth – azonban erős lány, aki nem fogadja el a vereséget. Tudja, hogy ennyi hazugság és árulás közt csak magára számíthat.

Miután beköltözik a Moonshadow kollégiumába, Leával veszélyes nyomozásba kezd: bármi áron meg akarja tudni, ki állhat a karácsonyi bálon bekövetkezett tragédia mögött, hogy bosszút állhasson rajta. Kutatása során azonban olyan ősi próféciák szövegére bukkan, amelyek szerint a Köd-démon születése mindössze egy apró előjele annak a mindent elsöprő pusztulásnak, amely az egész világot fenyegeti. És csak egyvalaki állhat a sötét áradat útjába. Az, akit a jóslatok így neveznek: Acorenu. Kiválasztott.

Azonban nem csak Amy és társai igyekeznek megtalálni a megjövendölt hőst. A nyomában járnak a fény és az éjszaka gyermekei, a Modeus Carva, és egy titokzatos szekta, a Fagy harcosai is.

És miközben Amy barátaival a Kiválasztottat keresi, óriási seregek sorakoznak fel egymással szemben, hogy megvívják öldöklő háborújukat, amely végleg eldönti: a fény vagy a sötétség népe örökli-e meg a végidők előtt álló világot.

A. M. Aranth már a sorozat első kötetével, a Cleadur - Dobszó a ködben-nel belopta magát a szívembe a kedvenc íróimnak fenntartott helyre, így igazából egyáltalán nem ért meglepetésként, hogy a sorozat második kötetét is imádtam. Egyre inkább kezdem úgy érezni, hogy az író neve garancia a minőségre, szóval mindenkinek ajánlom, hogy bátran kezdjen csak bele valamelyik regényébe. :)

A könyv olvasása előtt akadt egy olyan gondom, hogy pár hónap eltelt az első rész olvasása és eközött, így nem nagyon emlékeztem, hogy mi történt az első részben, de szerencsére ez pár oldal alatt megoldódott, mert végül is minden kis részlet bele lett szőve az első fejezetbe, hogy az, akit esetleg hozzám hasonlóan rövid memóriával áldott meg az ég, újra képbe kerüljön. :) De az ilyen esetek elkerülése végett írtam magamnak egy kis jegyzetet az Acorenu történéseiről, hogy legközelebb már ne történjen ilyen. :)

Nos, meg kell mondanom, hogy nekem ez a kötet ugyanannyira, ha nem jobban tetszett, mint az előző rész. Újra barangolhattunk a Moonshadow falai között, visszatértek a kedvenc szereplőink töménytelen mennyiségben és még a kedvenc mogorva, szarkasztikus igazgatónkból, Arnold Irasból is kaptunk egy jó adaggal, ráadásul megismerhettük, hogy milyen az iskola falain kívül, amikor nem nyomja a vállát több száz tanuló biztonságának megőrzése. Szóval hát minden megvolt ebben a kötetben, amire vágytam, sőt, még több is.

Hoztam nektek egy kis Moonhadow hangulatot egy saját szerkesztésű kollázzsal :) kattintsatok a képre a nagyobb felbontásért :)

Nagyon tetszettek az érzékletes leírások a helyszínekről, tökéletesen el tudtam képzelni Amyék koliszobáját vagy éppen azt a bizonyos titokzatos pincefolyosót. Míg az előző kötet nagy része inkább az iskolai életre, Amyék beilleszkedésére és a zenekarra fókuszált, itt már egyre több misztikus fantasy elem sorakozott fel, kezdett kibontakozni a rejtély, ami miatt mindenki olyan titokzatos és ami rettegésben tart mindenkit, szóval ha az előző kötet nagyon jó volt, akkor ez egyszerűen ZSENIÁLIS.

Imádom, hogy a Holdárnyék tagjainak barátságát semmi nem ingathatja meg, néha, amikor arról beszéltek, hogy meg is halnának egymásért, hát bevallom, éppen láthatatlan nindzsák pucoltak hagymát mellettem :D:D

spoileres rész! jelöld ki

Amyt nagyon sajnáltam, ahogy nem tudta magát túltenni Jerryn, és egészen addig, amíg nem törte össze a szívét, azt hittem, hogy az Amy-Carlo párosból tényleg lehet valami. Aztán ott voltak a kis elrejtett utalások, jelek, és amikor Amy és Jerry végre-valahára összejött...húú, hát nagyon örültem. Remélem, hogy ez így is marad, és akkor már csak Garynek és Leának kell összejönni, na meg Willnek és Kimnek, és teljes lesz a lelki békém. :)

Meg kell említenem, hogy milyen jó megoldással élt az író a Kiválasztott rejtélyét illetően. Nekem nagyon tetszettek azok a kis rejtvények, amiket az igazgató szedett össze, és próbált összerakni, valamint végig azt hittem, hogy Amy lesz a kiválasztott, és pozitívan csalódtam, hogy Jerry lett az, szerintem erre senki nem számított. Nagyon örülök ennek a fordulatnak, mert az lett volna az egyértelmű és a klisé, hogy a főszereplő, vagyis Amy legyen az, és boldog vagyok, hogy az író nem nyúlt ilyen kiszámítható, elcsépelt fordulathoz.

Az a bizonyos osztálykirándulás nagyon jó eleme volt a történetnek, és egyáltalán nem számítottam rá, hogy ilyen tragédiába torkollhat, nagyon meglepő fordulat volt. Meglepő, de a Modeus Carva embereit már kezdtem megszeretni, és nagyon sajnálom az értelmetlen halálukat. De ami még ennél is jobban a földhöz vágott...Cecily. Kedves A. M. Aranth, miért kell neked megölni a kedvenc szereplőimet? Miért? :( De adok neked egy pólót:

spoiler vége!

Arról még nem is beszéltem, hogy mennyire imádtam a Holdárnyék új dalait és új ötleteit, és hogy egyre nagyobb rajongótáboruk van. Szívesen elmennék én is az egyik koncertjükre. :)

Egy szó, mint száz, szerintem a Holdárnyék sorozat egy olyan fantasztikus könyvsorozat, amit mindenkinek el kéne olvasnia, mert én teljesen a rabja lettem és már tűkön ülve várom az új részt. *-*

Kedvenc idézetek

"Tízezer mérföldet is sétálnék üvegcserepeken, mezítláb, hogy visszatérhessek hozzád."

"Amy még az életben nem látott németet, és nagyon sokat nem is tudott róluk. Abban biztos volt, hogy jó sört készítenek (becsületes rockdobos ennyivel tisztában van), hogy szeretnek háborúzni, és szőkék (becsületes szőke lány ennyivel tisztában van)."

"A basszusgitár olyan, mint a majonéz – bölcselkedett Gary –, mindent feljavít."

"Amy fütyörészni a kezdett és a „nem érdekelsz” univerzális, minden országban ismert kézjelével válaszolt testvérének."

"Ha valaki összetöri a szívedet, vágd pofán! De tényleg, képeld fel, aztán menj fagyizni!"

"Megint teljesen oda nem illőnek érezte magát farmerban és tornacipőben. Az egyetlen, ami stimmelt, a hosszú, szőke haja volt (enyhe büszkeséggel meg is állapította, milyen szépen táncol rajta a lángok vörös fénye). De most inkább egy fűzős ruhában kellene ülnie, egyenes derékkal, és olyan szavakat használnia, mint „netalántán”, „keresztszemes öltés”, „elefántcsont markolatú, brokátszegélyű legyező” és „lovagi párviadal”. Már ami a hely szellemét illeti."

Szereplők