MINIKRITIKA | Kun Erzsébet: 111 mini-krimi (A Füles mellényzsebkönyvtára #1)

– Esküszöm mindenre, ami szent nekem, hogy az olvasó elől soha nem titkolok el semmi fontos nyomot! – így kezdődik ama eskü, amelyet minden írónak le kellett tennie, aki tagja akart lenni a világ első detektívregény klubjának, amelyet 1928-ban alapítottak Londonban. És a hosszú esküszöveg ezzel az önátkozással fejeződik be: – Ha megszegem eskümet, témáimat találják ki előttem más írók, csapjanak be a kiadóvállalatok, könyveim oldalain hemzsegjenek a sajtóhibák, és műveim példányszáma állandóan csökkenjen –Ámen. Ebből is látszik, hogy krimit írni komoly dolog. Komolyan is vettük. Az ellenségünk se foghatja ránk, hogy e könyvben bármi fontos nyomot eltitkoltunk volna az olvasó elől. Jól teszi, ha belelapoz ebbe a kis könyvbe. Már csak azért is, mert magyar nyelven ez az első, kötetben megjelent minikrimi gyűjtemény. Legyen hát partnerünk, és játsszon velünk!


Hát ez zseniális. De komolyan, ha csak napi 1-2 percetek van olvasni, vegyétek elő ezt a könyvet. Nem kell hozzá sok idő, bármikor le lehet tenni, felvenni. Én újra fogom olvasni, amint elfelejtem a megoldásokat, mert fantasztikus ez a könyv. Remekül megmozgatja az agytekervényeket. Én egy füzetbe írogattam a válaszaimat, van, amit sikerült eltalálni, van, amihez fél oldalas számítgatás és kombinálás során jutottam el, és van, aminek a megoldását álmomban sem tudtam volna kitalálni. 

★★★★★★★★★★ (10/10)

Related Posts:

  • MINIRIKTIKA | Bóc István: 5+1 perces krimik Valami komolyabb szellemi erőpróbára vágyik? Most itt a lehetőség, hogy egyszerre mérje le logikáját és empatikus képességeit, hiszen a könyvben szereplő rejtélyek megoldásához többnyire kevés a hideg matematika! Ha meg… Read More
  • Chris Carter - One by One (Robert Hunter #5) The most terrifying TV show ever is about to begin…  It’s an ordinary day on the job for Detective Robert Hunter of the LAPD Robbery Homicide Division, when out of the blue comes a phone call. A voice instructs him t… Read More
  • Sara Shepard - Crushed (Pretty Little Liars #13) In the thirteenth Pretty Little Liars novel, the secrets are more crushing than ever. . . . It's springtime in Rosewood, but while everyone else is searching for the perfect prom dress, Hanna, Spencer, Emily, and Aria are… Read More
  • Agatha Christie: Tíz kicsi néger Tíz egymásnak ismeretlen ember meghívást kap egy pazar villába. A villa egy sziklás, elhagyatott szigeten áll, amely sziget néger fejhez hasonlít, arról kapta a nevét is. A villa titokzatos tulajdonosáról mindenféle p… Read More
  • Manon Fargetton: A lista Két fiú – két lány.Nekik négyüknek sosem lett volna szabad találkozniuk.És most egymásra vannak utalva.Üldözik őket, az életükre törnek.De ki akar végezni velük és miért?Kinek fontos ennyire négy kamasz?Kik ők valójában?Le k… Read More

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése