Egy nap titokzatos betegség üti fel a fejét, mely a tizenéves gyerekeket támadja. A kór gyorsan terjed, és félelmetes pusztítást végez. Csak kevesen maradnak életben. Ám amikor kiderül, hogy a megmaradt fiatalok mellékhatásként különleges, de egyben veszélyes képességekkel rendelkeznek, megkezdődik a „rehabilitációs táborokba” gyűjtésük, ahol kutatók és orvosok dolgoznak azon, hogy a gyerekek újra egészségesek legyenek. Úgy tűnik, minden a legnagyobb rendben megy, hisz az elnök fiát már meggyógyították. És bár a közvélemény úgy tudja, hogy ezeket a helyeket a gyerekek megmentésére hozták létre, valójában kegyetlen eszközökkel próbálják féken tartani őket.
Ruby szintén túlélte a betegséget, így nála is megjelent egy képesség, amely talán mind közül a legveszélyesebb. És képtelenek uralni. Tízéves volt, mikor Thurmondba, a legkegyetlenebb táborba hurcolták. Az évek teltek, a napok egyformák voltak, és nem volt semmi remény, hogy egyszer majd kiszabadul Ám egy nap az egyik ápolónő segítségével sikerül elmenekülnie, de hamar kiderül, hogy a nőben sem bízhat, így egyedül kell boldogulnia. Útközben találkozik Liammel, Charlesszal és Suzuméval, akik szintén táborlakók voltak egy másik városban. Közösen indulnak el, hogy megtalálják East Rivert, ami a szóbeszéd szerint az egyetlen biztonságos menedéket jelentheti a szökött gyerekeknek. Az út során Ruby és Liam egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Ám amikor elérik az East Rivert, kiderül, hogy semmi sem olyan, amilyennek látszik.
Lehet, hogy egyedül vagyok ezzel a véleménnyel, de nekem ez nem tetszett. Egyáltalán nem. Be sem fejeztem, és nem tudom, így mennyire tudok szubjektív kritikát írni, mert lehet, hogy ha befejezem, egész más lenne a véleményem. De egyszerűen képtelen voltam tovább olvasni, annyira untam.
Az alapötlet nagyon jó, és egy izgalmas kis disztópiát vetít elénk, hangulatában kicsit Az ötödik hullámra emlékeztetett. Mégis valamiért nagyon taszított ez a történet, és egyszerűen nem értem, miért. Thurmond helyszíne viszont nagyon tetszett, szóval ezért nem adok 0 pontot a történetre. Tényleg nem tudom, hogy bennem van-e a hiba, mert annyian szeretik ezt a könyvet és szinte csak pozitív kritikákat olvastam róla, de nekem az egész olyan zagyva, olyan érthetetlen volt. Nem szeretem az olyan könyveket, amikben csak utalnak dolgokra, nem magyarázzák meg őket, nem segítenek az olvasónak abban, hogy élvezze a könyvet, mert úgy tesznek, mintha alapvető lenne, hogy tudjuk, mi miért történik. Ez tipikusan egy olyan könyv, aminél borzasztóan kell koncentrálni minden egyes szóra, mert ha véletlenül átsiklasz egy felett, már nem érted az egész könyvet.
Talán egyszer majd megpróbálkozok vele újra, de ez most még a nope kategóriába tartozik sajnos. Pedig nagyon szép reményekkel indultam neki.
Szereplők
az illusztrációk a Sötét elmék wiki oldaláról származnak
Liam és Ruby
Dagi, Clancy és Zu
Kedvenc idézetek
"Nem rossz emberség az, ha a saját életedet akarod élni."
"– Ti mennyi ideig voltatok Caledoniában?
– Suzume körülbelül két évig. Én másfél évig, Lee pedig kábé egy évig.
– Ez…
Egy kis, undok hang tudatom mélyén azt súgta: Ez minden? Csak annyi ideig voltatok táborlakók? Józanul gondolkodó énem persze tudta, hogy nem számít, egy évig vagy egy napig voltak bent… egy perc is elég azokban a táborokban ahhoz, hogy az embert teljesen megtörje."
"Ezer jelből észre lehet venni, ha valaki hazudik. Nem kell hozzá különleges képesség, nem kell az agyukba látni, hogy felfogjuk a bizonytalanság és a feszengés apró jeleit. Általában csak annyit kell tenni, hogy nézzük a másikat. Ha beszélgetés közben balra pillantanak, ha túl sok részletet említenek egy történetben, ha kérdésre kérdéssel válaszolnak, azt jelenti, hogy nem mondanak igazat."
"Azt hittem, sikerült elmenekülnöm a szörnyek elől, hogy elektromos kerítés mögött, bezárva hagytam őket. De az árnyékok élnek, és idáig üldöztek."
★★★☆☆☆☆☆☆☆ (3/10)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése