Melissa Landers - Elidegenítve (Elidegenítve #1)

Cara, a 17 éves diáklány az egyik legkiválóbb tanulója a midtowni középiskolának, amikor egy nap Ferguson igazgató behívja az irodájába. Nem mindennapi hírt közöl a lánnyal: Carát választották ki a L'eihrek arra, hogy egyik cserediákjukat fogadja otthonába egy teljes évre. Két évvel ezelőtt derült fény egy másik bolygó létezésére, melyen az emberekhez hasonló lények élnek, a L'eihrek. Bár kinézetükben szinte azonosak az emberi fajjal, de technológiájukban, felfogásukban, és az élethez való hozzáállásukban teljesen különböznek. Egy jóval fejlettebb fajt képviselnek, és céljuk a Földön élő emberekkel való barátságos kapcsolat kiépítése. Carának egy éve van rá, hogy megismerje Aelyxt, és vendégül lássa, majd ő maga is egy évet fog tölteni Aelyx otthonában. De nem egyszerű a helyzet, mivel az emberek kétkedve fogadják a más bolygóról érkező idegeneket. Carára nagy nyomás nehezedik, mert barátai is egyre bizalmatlanabbak Aelyxszel szemben. És ahogy az emberek és a L'eihrek kapcsolata egyre inkább kezd meginogni, úgy fűzik egyre szorosabb szálak a lányt Aelyxhez. Úgy tűnik, a két nép közötti összecsapás elkerülhetetlen. Az egyre baljósabb eseményeket felgyorsítja, mikor az emberek egy radikális csoportja megöl egy l'eihrit. Vajon milyen szerep jut Carának és Aelyxnek ebben a kiélezett helyzetben? Elég erős a szerelmük, hogy átvészeljék a megpróbáltatásokat, vagy örökre el kell engedniük egymást?



Ez a könyv valami fantasztikus volt... Már régóta szemezek Melissa Landers debütáló regényével, de angol nyelven nem volt kedvem belekezdeni, és amikor megláttam, hogy megjelenik magyarul a Maxim Kiadó gondozásában, egyből tudtam, hogy nekem ez kell. *-*

A történet két bolygó, a L'eihr és a Föld közötti kapcsolatról szól, két fiatal: Cara és Aelyx szemein keresztül. Soha nem láttam még ehhez fogható történetet, és nagyon izgultam, mit tud ebből kihozni az írónő. Egyrészt mindig is érdekelt a cserediákok világa, hiszen a régi iskolámban nálunk is volt lehetőség cserediákot fogadni a világ minden tájáról - ám hogy egy idegen bolygóról? Na arra azért nem. :) Másrészt pedig nemrégiben elkezdtem beleásni magamat az idegen bolygók, a földönkívüliek létezésének legendáiba, így rendkívül érdekesnek találtam, hogy Landers ilyen jól megragadta és összefűzte a két szálat.

Régebben néztem a Kyle XY című sorozatot, ami egy földönkívüli fiúról szól, így Aelyxet mindig a Kyle-t alakító színészként képzeltem el, hasonlóságaik még jobban erősítették ezt a képzetet. Carában magamra ismertem, és szerintem ő az egyik legjobb női főszereplő, ugyanis mindig kiáll az igazságtalanságok ellen, nem rejti el önmagát, még ha ez azzal is jár, hogy mindenki kiközösíti.

Számomra ez a regény az egyik legizgalmasabb YA történet, egy kis sci-fivel megspékelve, amit valaha olvastam. Alig várom már a folytatást, hiszen a könyv egy kínzó függővéggel ért véget. Nagyon megszerettem Cara és Aelyx kalandjait, erős, eltéphetetlen köteléküket és a vicces kis jeleneteket, amikkel tele volt tűzdelve a történet.

Cara szülei számomra nagyon szimpatikusak voltak, főleg Bill Sweeney, a történet vége felé. Nem szeretnék spoilerezni, így aki olvasta, tudja, mire gondolok, aki pedig nem, az mindenképp olvassa el ezt az izgalmas történetet, mert mindenkinek csak ajánlani tudom. :)

Szereplők

Cara Sweeney

Aelyx

Bill Sweeney

Tori

Eric

Kedvenc idézetek

"– Meddig jutottatok? 
– Ez undorító, apa! – kiáltotta Cara, és az arca elé kapta a kezét. – Ez beteges! Nem fogom megvitatni veled a szexuális életemet! 
Bill fenyegetően felemelte a mutatóujját. 
– Ajánlom, hogy ne is legyen mit megvitatnod!"

"– Hé, hallottam hogy szakítottak Erickel – rezegtette meg Brandi az összecsomósodott tranatulaláb-szerű szempilláját. – Ugye nem gond, ha elhívom randizni? 
(…) 
– Persze. Biztos vagyok benne, hogy szívesen vigasztalódna valami könnyed kis kalanddal. 
A sértés úgy pergett le Brandiről, mintha valami társasági impregnáló anyaggal lett volna befújva a teste. 
– Megoldja ő azt máshogy. Pénteken az egész csapat elkíséri Marcust a Ribiraktárba a szülinapja alkalmából. 
Cara álla padlót fogott, a szíve pedig fájdalmasan összeszorult a mellkasában. A Ribiraktár- a város határában lévő mocskos sztriptízbárt becézték így. Állítólag a hátsó szobákban különböző „szolgáltatásokat” ehetett vásárolni a lányoktól. Felnőtt mini Disneyland születésnapos kamasz fiúknak."

"– Íme, az én Elire -em.- Eh'lír nek ejtette a szót. 
– Az meg mi?- kérdezte Cara. 
– A l'eihr neved. Azt hiszem, mostantól így foglak szólítani. (…) 
– Eh'-lír – visszhangozta Cara, miközben mozgatni próbálta megmerevedett ujjait.- Mit jelent? 
– Gyönyörű harcos."

"– Őszintén szólva, nem tudom elképzelni, milyen tulajdonságai alapján találhattad valaha is vonzónak. Azt értem, hogy ő miért választott téged, de… 
– Ó, tényleg?- Cara fellelkesült, mert érezte, hogy egy bók közeleg.- Szerinted miért választott engem? 
– Ez nyilvánvaló.- Aelyx Cara hullámos hajára mutatott.- A hosszú, fényes hajad, az egészséges bőröd és az élénk szemed azt mutatja, hogy egészséges vagy és jól táplált. 
– Ő… köszi. 
– Még nem értem a végére. 
– Akkor folytasd! 
– Egyértelmű, hogy értelmes vagy- mondta, de aztán úgy érezte, hozzá kell tennie:- Ahhoz képest, hogy ember vagy. 
– Ejha! Ez nagyon kedves. 
– De Ericet valószínűleg a derék-csípő arányod vonzotta a legjobban.- Aelyx kissé hátrahajolt, és megbámulta Cara fenekét, amitől egy töredékmásodpercre majdnem úgy nézett ki, mint egy emberfiú.- Ezzel a csípőszélességgel valószínűleg komplikációk nélkül a világra tudod majd hozni az utódodat. 
Cara majdnem lenyelte a saját nyelvét. Ezek szerint széles a csípője? Hogy hihette egy pillanatra is, hogy valódi bókot fog kapni egy l'eihrtől?"


★★★★★★★★★★ (10/10)

Kiadó: Maxim
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 360
Sorozat: Elidegenítve
Előző kötet: -
Következő kötet: Invaded


A bejegyzés a Maxim Kiadó jóvoltából jöhetett létre.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése