Can't Wait 9.






Hogy mi az a Can't Wait? Egy olyan, havi egyszer megjelenő rovat, ahol pár várható megjelenést hozok el nektek, amiket már nagyon várok, vagy felkeltették az érdeklődésemet.





Fejős Éva - Mert nekünk szeretnünk kell egymást
Várható megjelenés: 2014. július 15.
Fülszöveg: Az olvasó varázslatos világba csöppen, ha átlendül egy bizonyos ajtón Fejős Éva hőseivel… A tizenhat éves Lili visz magával mindannyiunkat – de legalábbis jó barátját, a vele egyidős fiút; egy vadidegen nőt, akit csak egyszer látott a villamoson és egy segítőkész, de örök vesztes optikust – egy másik, talán a fantázia által teremtett világba. Ebben a rendhagyó történetben eljutunk Lili és egy japán mangaíró álomvilágába, elválások és szerelmek történetébe csöppenünk a furcsa, de nagyon szerethető kamasz vezetésével. Ne feledkezzünk el a regény másik főhősnőjéről, Annáról sem, a késdobálóból lett könyvkiadói dolgozóról, akit jó humorral megáldott és kedvesen őrült családtagjai támogatnak abban, hogy magára találjon egy fájdalmas elválás után. Aztán ott van Ádám, az optikus, azzal a vággyal a szívében, hogy végre felfigyeljenek rá a nők, valamint a tizenhat éves Dani, aki szeretné, ha a kisöccse végre megszólalna… Hirtelen mindannyiuk kívánsága megvalósulni látszik, és hiába figyelmezteti Lilit a múltjából és álmaiból váratlanul felbukkanó különös lány, hogy térjen vissza a hétköznapokba a társaival együtt – Lili nem hallgat rá… Ez a regény Fejős Éva eddigi legkülönlegesebb története, amelyben bátran utaztatja el az olvasóit a fantázia, a sötét titkok és szerelmek birodalmába.



Jennifer Probst - Eltervezett házasság (Milliárdosfeleségek #4)
Várható megjelenés: 2014. július 15.
Fülszöveg: Hamarosan érkezik a Milliárdosfeleségek sorozat utolsó része! Julietta szigorú, megközelíthetetlen üzletasszony, akinek nincs szerencséje a férfiakkal. Húga, Carina azonban meggyőzi, hogy próbálja ki a szerelmi varázslatot, ami már neki is segített. Nemsokára felbukkan a színen Sawyer Wells, aki Juliettához hasonlóan a hatalomban hisz, nem pedig a szerelemben. És még valami más is közös bennük: nem futamodnak meg a kihívások elől. Még akkor sem, ha a szívük a tét…

Related Posts:

  • Francine Rivers - Az utolsó bűnevő Cadi Forbes, az élénk képzeletű tízéves kislány súlyos lelki traumát él át kishúga halála miatt. Saját magát okolja a tragédiáért, és fejébe veszi, hogy csakis úgy szabadulhat meg bűnétől, ha a tiltások ellenére felkeresi … Read More
  • Veronica Rossi - Végtelen ég alatt (Neversky sorozat 1. rész) Fülszöveg: A bioszféra falain túli világot Halálzónának hívják. Odakint millió arca van a halálnak. Aria soha nem hitte volna, hogy egyszer ilyen közel kerül hozzá. Aria egészen eddig a külvilágtól elszigetelt, biztonságot… Read More
  • Gillian Flynn - Sötét helyek Libby Day hétéves volt, amikor az anyját és két nővérét meggyilkolták a kansasi Kinnakee-ben. Libby túlélte a mészárlást, és nagy port kavaró vallomásában azt állította, hogy tizenöt éves bátyja, Ben volt a tettes. Huszo… Read More
  • Kim Carpenter - Krickitt Carpenter - Dana Wilkerson : Fogadom Kim Carpenter edző egy unalmasnak ígérkező napon felveszi a telefont, hogy megrendeljen néhány dzsekit a baseballcsapata számára. Nem is sejti, hogy a hívást követően az egész élete megváltozik: a megrendelést felve… Read More
  • Ellis Potter - 3 elmélet a mindenségről Hogyan értelmezzük a valóságot? Vajon mi az emberi élet értelme? Létezik-e élet fájdalom nélkül? Mi a megoldás a szenvedés problémájára? A szerző a válaszokat kutatva három fő világfelfogást elemez. E három szemlélet – a mo… Read More

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése