Kathryn Taylor - Lecsupaszítva (A szerelem színei #2)

Most mindent kockára kell tennie.

Testestül-lelkestül a bolondja lett.

Grace hiába tudja, hogy veszedelmes, amit Jonathan Huntington iránt érez, minden vele töltött nappal erősödik a szerelme. De vajon mit érez a férfi? Valóban olyan rideg, mint amilyennek mutatja magát? Tényleg csak a készséges játékszert látja a lányban? Amikor Grace megpróbálja rákényszeríteni a férfit, hogy színt valljon, bekövetkezik a katasztrófa…

"Egész testemben megremegek, ahogy még mindig farkasszemet nézünk. Nem akarom elhagyni őt, már a puszta gondolattól is beteg vagyok. De miféle kilátásaim lehetnek egy olyan férfival, amilyen ő? […] El kell hagynom Jonathant, és meg kell próbálkoznom a felejtéssel.

Egy hosszú pillanatig áll előttem, ökölbe szorult kezekkel, állkapcsán ránganak az izmok.

– Akkor megváltoztatjuk a szabályokat – mondja, és egy lépéssel közelebb jön. – Folytassuk akkor a te szabályaid szerint!"

A Lecsupaszítva számomra 2016 eddigi egyik legjobban várt könyve volt, hiszen az első rész nagyon nagyon megfogott, és annyian kérdeztétek már tőlem itt a blogon, hogy mikor fog megjelenni, hogy meg kell mondanom, én is tűkön ültem. Remélem, a következő részre nem kell ennyit várni, főleg ezzel a befejezéssel... ;)

Még mindig csak szuperlatívuszokban tudok beszélni erről a sorozatról. A szereplők imádnivalóak, de nem klisék. Grace nem az a tipikus naiv, semmit nem érő hősnő: igenis kiáll a véleménye mellett, és nem akar a gazdag pasija hátán felkapaszkodni, és az ő pénzén megélve semmit tenni. Jonathan igazi angol úriember (olvasás közben párszor beleborzongtam, hogy hangzanának a mondatai eredeti angol akcentussal :)) viszont vannak szeszélyei. Ettől függetlenül nem az a klisé a múltam démonjai miatt nem kezdhetek kapcsolatba típus, ami szembejön minden második erotikus regényben.




Úgy érzem, ebben a kötetben a cselekmény helyett inkább az érzelmekre fókuszált az írónő, ugyanis inkább a szereplők érzései, gondolatai és tettei voltak hangsúlyosak, mint a cselekmény alakulása, habár izgalmakban, titkokban és rejtélyekben nem volt hiány.

Spoiler: Egy icipicit csalódottan konstatáltam, hogy az első kötetben említett klub ebben a részben nem játszott szerepet, de ettől függetlenül elég fülledt volt a hangulat. De azért van egy olyan érzésem, hogy vissza fog még térni ez a motívum. :)

Szereplők

Grace

Jonathan

Alex

Sarah

Yuuko

Kedvenc idézetek

"Igen, szeretlek, akkor is, ha te vagy a világon a legmakacsabb, legarrogánsabb, leglehetetlenebb férfi."

"Nélküled semminek sincs értelme."

"A világ egy pillanatra megszűnik forogni, minden megdermed, mert Jonathan karjában lenni – ez olyan, mint egy álom."

"– Tudja, Grace, amikor meghallottam, hogy megkapta ezt az állást, meglehetősen…szkeptikus voltam. Nem gondoltam, hogy el tudja látni ezt a feladatot. 
Milyen szép finoman írja le azt, hogy „Azt gondoltam, kifeküdted magadnak ezt az állást, mint a főnök lotyója.”"

"Bőrömet a bőrén akarom érezni."


INFORMÁCIÓK:
Kiadó: Art Nouveau
Megjelenés éve: 2015
Oldalszám: 280
Eredeti cím: Entblößt

★★★★★★★★★★ (10/10)


A bejegyzés az Art Nouveau kiadó jóvoltából jöhetett létre.

Related Posts:

  • Linda Rodriguez McRobbie - Botrányos hercegnők Gyermekként számtalan mesét hallhattunk a szebbnél szebb hercegnőkről, királykisasszonyokról, amelyek szinte mind az „…és boldogan éltek, míg meg nem haltak…" fordulattal, a sírig tartó boldogság varázslatos ígéretév… Read More
  • Kiera Cass: The Heir - A koronahercegnő (Párválasztó #4) 35 UDVARLÓ. 1 HERCEGNŐ. KEZDETÉT VESZI EGY ÚJ PÁRVÁLASZTÓ. Eadlyn hercegnő kislánykora óta hallhatta a véget nem érő történeteket arról, hogyan ismerkedett meg édesanyja az édesapjával. Húsz éve történt, hogy America Si… Read More
  • Sally Green: Half Wild - Vadság (Half Bad #2) Nathan  Byrn  Szökésben van  A Fehér boszorkányok vadásznak rá  A Fekete boszorkányok gyűlölik  Vérengző apjától kapott képessége  Vad, új erő, amit képtelen kézben tartani  Meg kell talá… Read More
  • Árvay Gréta - Elmerülve A titokzatos Árvay Gréta erotikus regénye egy szimultán történetfüzér. Budapesti figurákat látunk bolyongani a városi dzsungelben, embereket, akik nagyon különböző társadalmi helyzetből érkeznek, nagyon különböző él… Read More
  • Josh Malerman - Madarak a dobozban Ezzel a robbanásszerű sikereket arató könyvvel indítjuk el új könyvsorozatunkat, amely FumaxThriller néven fut majd. A Bird Box tavaly jelent meg, már több mint 15 országban eladták a kiadási jogait, a filmjogok is egyből el… Read More

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése